Élek: Vadonatúj dal az OM zenekartól Cikk
Hirdetés
Élek címmel egy újabb friss dalt mutatott be a 2010-ben indult OM zenekar a még idén megjelenő harmadik nagylemezéről.
A tavaly publikált Töredék, illetve az idén tavasszal YouTube-ra került Hol vannak?, a Te sem vagy más, valamint a most júliusban közzétett Ott foglak várni után ezúttal egy nagyon intenzíven lüktető, lendületes szerzeménnyel jelentkezett a bő két éve újra aktivizálódott formáció - a hozzá készült videó Vijaya Gauranga das, csapat vezetőjének, gitárosának a munkája.
VGD a dalról: “Az ‘Élek’ egy gyors, pörgős, 2022-es dal, ami mind a zenéjével, mind a szövegével életerőt sugároz ebbe a betompult, frusztrált világba. Ahogy a klipben látszódik, itt is Lőrincz Zoli (Rebelfools, Flúg) áll a mikrofon mögött. Eredetileg egy dalra akartam megkérni az album elkészítésénél, de annyira jól működött a kémia, és annyira jól ment a munka együtt, hogy ő énekel a lemez felén. Úgy tűnik, hogy a jövőben is együtt fogunk dolgozni…”
A zenekar 14 tételes új albuma a tervek szerint november elején jelenik meg Töredék címmel.
H-Music Hungary
Kapcsolódó
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé
Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk
Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat.
A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t
Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk
Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E