Érkezett egy új Ákos-dal Cikk
Hirdetés
Ákos vadonatúj saját szerzeménnyel tér vissza: a „Fel a szívekkel” egy rádióbarát, pörgős felvétel lett, ami egy igen aktuális témát, a remény kérdését feszegeti.
„A legutóbbi stúdiólemez dalai közül a „Csend leszek” nagy sikert aratott a munkámat régóta figyelemmel kísérő közönség körében. A dal koncertklipje tavaly szeptember óta látható a YouTube csatornánkon, eredetileg ezzel egy időben akartuk kiadni a szerzemény különböző változatait is. Jó, hogy vártunk ezzel, mert a kiadvány anyaga sok új ötlettel és egy vadonatúj dallal is gazdagodott azóta”- kezdi Ákos.
„A „Fel a szívekkel” igazi tempós, életigenlő dal, jó kis koncertnóta lehet belőle, ha végre újra találkozhatunk a közönséggel – be kell vallanom, ez már nekem is rettenetesen hiányzik” - mondta el az énekes.
A dal nem egyedül érkezett, hiszen Ákos egy hét felvételt felsorakoztató maxi kiadvánnyal lepte meg rajongóit: a címadó track két változata, valamint az „Idősziget” sikerdala, a „Csend leszek” stúdió- és koncertverziója mellett ráadásként három ütős remix is hallható a kislemezen.
„Külön öröm, hogy Lepe vagány átértelmezése mellé régi zenésztársam, Menczel Gabi is két nagyszerű remixet hozott, ezekkel lett teljes a kiadvány” – tette hozzá Ákos.
A Kossuth-díjas énekes-dalszerző tavaly jelentkezett nagysikerű „Idősziget” című, azóta dupla platinaminősítésű albumával, amin olyan slágerek kaptak helye, amint a „Csend leszek” vagy a „Felemel”.
Idén januárban pedig Nagy Feró munkássága előtt tisztelegve mutatta be „Jerikó” című feldolgozását, ami szintén rövid időn belül közönségkedvenc lett.
Magneoton Music Group
Kapcsolódó
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé
Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk
Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat.
A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t
Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk
Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E