Felmérés készül a magyar könnyűzenei oktatásról Cikk
Hirdetés
Nagyszabású online felmérést indított három magyarországi szervezet azzal a céllal, hogy a könnyűzenei oktatás kihívásait, új lehetőségeit, jövőjét feltérképezzék. Mindenki véleményét várják, aki oktatóként, zenészként, vagy csak érdeklődőként megosztja elképzeléseit, tapasztalatait. Az eredményeket októberben, egy konferencián ismertetik.
Széles körű internetes kutatást indított az Öröm a Zene Nonprofit Kft., a Hangőr Egyesület és a Szent György Alapítvány. Az október 15-ig kitölthető kérdőívvel a magyarországi könnyűzenei tanulás és gyakorlás helyzetét, lehetőségeit szeretnék felmérni. A koronavírus világjárvány okozta lezárások, a jelenléti oktatás korlátozása ugyanis új kihívások elé állította a könnyűzene tanítását is. Bár korábban is zajlottak ilyen irányú kutatások, a mostani mégis különleges, hiszen az új helyzet okozta állapotot még nem vizsgálták eddig.
– Ilyen specifikus, kifejezetten a könnyűzenére koncentráló munka még sosem készült itthon. Az eredmények alapján szeretnénk megvizsgálni az intézményes könnyűzenei oktatás lehetőségeit – mondja Andrásik Remo, az Öröm a Zene Nonprofit Kft. igazgatója. A néhány perc alatt megválaszolható kérdőív teljesen anonim, önkéntes, az adatok kizárólag statisztikai célokat szolgálnak.
Azért fontos, hogy minél többen válaszoljanak az online kérdőívre, mert így kapható a legpontosabb eredmény, másrészt, mert ez a kutatás a szakmáról, annak jövőjéről szól. Korábbi felmérések ugyanis azt mutatják, hogy azokból lesz tudatos zenefogyasztó, aki maga is zenélt vagy tanult zenélni.
A kutatást a Hangőr Egyesület, az Öröm a Zene Nonprofit Kft és a Szent György Közhasznú Nonprofit Alapítvány megbízásából a winwinwin Kutató és Tanácsadó Kft. készíti. Az első eredményeket október végén, egy konferencia keretében mutatják be.
A kérdőív az Öröm a Zene Nonprofit Kft weboldalán érhető el.
Kapcsolódó
"Éjféltájt" - a Wellhello forró partidallal tér vissza Cikk
Megérkezett a Wellhello legújabb dala, az "Éjféltájt", ami az első a hat számos albumról, a "Gelato"-ról. Mostantól öt héten keresztül érkeznek a forró cuccok, amikhez fagyit is adnak a srácok, hogy ne legyen melegetek!
"Az elmúlt időszakban inkább merengősebb, szomorúbb, lassabb dalokkal jöttü
Illúzió az Erkelben - Luis de Matos 2025 decemberében újra Budapesten! Cikk
2025 decemberében három napon át különleges előadás érkezik az Erkel Színházba. A világ egyik legismertebb illuzionistája, Luis de Matos új produkcióval tér vissza Budapestre – és vele együtt egy olyan színpadi élmény, amely egyszerre lélegzetelállító, meghökkentő és mélyen emlékezetes.
Az IMPOS
Újabb gyűjteménnyel tér vissza a szegedi Classic Car Show Cikk
Mintegy 5000 m2-es területen 150 Mercedes autócsodát ígér az idén május 10-11. között jelentkező Classic Car Show a szegedi Pick Arénában. A tavaly nagy sikerrel bemutatkozó rendezvény most - néhány nagy kedvenctől eltekintve – egy teljesen új gyűjteményt mutat be, az eddig nem látott autók közöt
Örömzenéléssel lepte meg a Söndörgő a járókelőket Cikk
A Söndörgő idén ünnepli 30. születésnapját. A három évtized számos sikert hozott a zenekar számára, de a szakmai-díjak, a neves kiadó és Grammy-közelsége mellett is a legfontosabb az évek során az maradt, hogy a közös muzsikálás örömet okozzon nekik és az embereknek. Ebből adtak ízelítőt egy spont