Határtalan szerelem a Red Hot Chili Peppers-től - Megérkezett az új album! Cikk
Hirdetés
Az ’Unlimited Love’ négy egyéni lélek egyesült szellemét képviseli – köztük a nagy visszatérővel és világszínvonalú gitárossal, John Frusciante-val –, akik még mindig félelem nélkül kutatják örök barátságuk és zenei egységük jövőjét.
A tagok elmondása szerint egy igazi szerelemprojekt gyümölcse az album, amit több hónapnyi határtalan alkotás előzött meg. Frusciante, akit 2006 óta először hallhatunk ismét a formációban, elárult néhány kulisszatitkot:
„Amikor elkezdtük az új anyagot írni, azzal indítottuk, hogy olyan előadók régi dalait vettük elő és adtuk elő, mint Johnny "Guitar" Watson, The Kinks, The New York Dolls, Richard Barrett és mások. Fokozatosan elkezdtünk új ötleteket bevezetni, a jameket dalokká alakítani, és pár hónap múlva már csak az újdonságokat játszottuk. Az a könnyed szórakozás, amit akkor éreztünk, amikor mások zenéit vettük elő, írás közben végig velünk maradt. Számomra ez a korong az egymás iránti szeretetünket és az egymásba vetett hitünket jelképezi.”
A funky-s riffektől a vallomásos balladákon át, analóg szintetizátorok és emlékezetes gitárszólók összjátékát kísérhetjük végig a 17 számot rejtő korongon – a csilik egyik legkatartikusabb szerzeménye, a „These Are The Ways” pedig egy extra klipet is kapott, amiben a frontember, Anthony Kiedis őrült sprintjét követhetjük szemmel!
Hallgasd meg a teljes 'Unlimited Love'-ot >>>
Warner Music Hungary
Kapcsolódó
3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk
A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö
Jamaicából, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából érkeznek fellépők a Reggae Camp-re Cikk
Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet. Július 22. és 26. között Lakiteleken öt napig jamaicai hangulat várja a fesztiválozókat. A hazai reggae és ska zenekarok mellett Angliából a 40 éve pályán lévő MC legenda, Macka B, míg Jamaicából két jelenkori reggae sztár, Natty King és Mica
Félmilliónál is több látogatót vár 2025-ben a Nagyon Balaton Cikk
A MOL Nagyon Balaton 2025-ben is a régió legnívósabb eseményeinek védjegye, amelyek várhatóan félmilliónál is több turistát vonzanak a tó köré. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és a külföldi látogatók a sokszínű kínálat ismeretében látogassanak el a Balatonhoz.
Közel 20 hely
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé