High Wave - itt egy vadiúj Woodstock Barbie dal! Cikk
Hirdetés
A Woodstock Barbie tavaly ősszel dobbantott bemutatkozó EP-jével, a Never Gonna Fall in Line-nal, amivel lerakták zenei világuk alapjait: lágy, soul-os blues rock és kemény, karcos stoner rock fúziója ez lila hippi-szemüvegen keresztül, de az elmúlt bő évben még jobban össze érlelték a főzetet, és a karantén-hónapokban sem tétlenkedtek.
Sorra készültek az új dalok, adtak koncertet az A38 Hajón, felléphettek az idei év komplett fesztiválszezonját reprezentáló Fekete Zajon, a Fülesbagoly tehetségkutató debreceni döntőjében Szandra bezsebelte a legjobb énekesnőnek járó díjat, Arián (gitár, billentyűk) pedig a legjobb hangszeres zenésznek járót, nem mellesleg a Campus Fesztivál különdíját is.
“Ez a dal a szabadság és rendíthetetlenség életérzését jeleníti meg. Ez egy olyan magas rezgésű jelenség, mint amikor meglovagolod a legnagyobb hullámot a tengeren vagy kiugrasz egy repülőből.” - mondta a dalról Szandra, a zenekar frontasszonya.
Az új, Soul Smoke című EP-jükre öt dal kerül, ezekből a most megjelent High Wave az első, és december 8-án jelenik meg egyben Az új kislemezt Sipos Ábris és Köge keze alatt a Pinewoodban rögzítették, és Miskolczi Marci (Kepler Studio) keverte és masterelte.
Woodstock Barbie
Kapcsolódó
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé
Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk
Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat.
A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t
Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk
Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E