Itt a CYD új klipje - szombaton születésnapi koncert a Sportkülsőben! Cikk

Kill The Mosquitoes 2022

Hirdetés

A napokban volt egy éves az esztergomi crossover csapat CYD Longest Way Home című EP-je, amihez ennek apropóján megérkezett a harmadik klip is!

A H-Music gondozásában megjelent EP egyfajta gyűjteményes kiadású CD, ugyanis a Longest Way Home 5 dala mellett a zenekar két korábbi EP-je, a Here Comes The Bastards és a Next Round dalai is helyet kaptak a korongon, így egy kvázi 16 dalos „albumot” kap egy EP áráért, aki megveszi azt. A lemez a MAHASZ TOP 40 5. helyén nyitott, most pedig a korábbi két klip és szöveges videó mellé megérkezett az új kisfilm is!

A reményvesztett, kilátástalan élethelyzetről és a sötét jövőről szól a nóta. A címe egy szójáték, a Hope Dies Last helyett Hope Dies Fast, vagyis nem utoljára, hanem jó gyorsan hal meg a remény. Remekül tükrözi a jelenlegi helyzetet sajnos, mert ami felé sodródunk, az sajnos nem tud rám pozitívan hatni.” – nyilatkozta Lázár Zalán, a banda énekese.

A korábbi sztoris és a koncertklip után ezúttal egy klasszikus „imázsfilm” érkezett Esztergom keménygyerekeitől:

„A klipet a Don Gatto zenekar főnöke, Acélos Balázs forgatta, rendezte, és a vágás is az ő keze munkáját dícséri. A próbatermünket alakítottuk át, sötétítettük le a falakat és világítottuk meg reflektorokkal, hogy elérjük ezt a különleges fényhatást. Ezúttal direkt nem hívtunk senkit, csak mi voltunk ott a forgatáson, a sötét falak között, ezzel is kicsit ridegebbé téve a végeredményt.” – tette hozzá a zenekar dobosa, Czifra Zoltán.

A csapat 2022. július 23-án szombaton adja 11. születésnapi koncertjét Esztergomban, a Kill The Mosquitoes 2022 fesztivál második napján a Sportkülsőben, ahol fellép még az Ørdøg, a Remorse, az A.M.D., a Beerzebub és a Before The Last Breath is aznap! Ezt követően pedig augusztus 6-án, a dorogi Kacsában lehet elcsípni a srácokat, a Dirty Dawn, a Közöny, a No Man is Without Fear és a Coalcutter társaságában, majd pedig augusztus 24-én, a fővárosi Instantban melegítenek a Moscow Death Brigade-nek a Beerzebubbal!

 

H-Music Hungary

Kapcsolódó

Komplex előadó-támogatói programot indít a WMMD Cikk

artist2watch Független hazai előadók részére indít egy komplex támogatási programot a WMMD. A piacvezető zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban - a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható. A WMMus

Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024 Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e

Megjelent az idén 40 éves Dresch Quartet Londonban rögzített koncertalbuma Cikk

Dresch Quartet: Live in London Az EFG London Jazz Fesztiválon lépett fel 2022-ben a Dresch Quartet.  A koncert felvételéből nyolc kompozíció a vinylen és digitálisan is elérhető Live in London című albumon jelent meg. „A zene az energiáról szól. Amikor felléptünk a színpadra már érezni lehetett a londoni közönség szeretetét, vá

Hatvan éves sztorit ünnepel a Keep Floyding a Várkertben Cikk

KEEP FLOYDING KONCERT - THE PINK FLOYD SOUND 60 A Pink Floyd egy 1964-ben alakult együttesből formálódott világot rengető legendává. Miután az ős csapat feloszlott, néhány tag, úgy, mint a gitáros Bob Klose, a basszeros Roger Waters, Nick Mason dobos és a későbbi billentyűs Rick Wright Tea Set néven új zenekart alapított. Röviddel a megalakulá