Itt van Dzsúdló és Azahriah közös dala Cikk
Hirdetés
Annyira kézenfekvő volt, hogy Dzsúdló és Azahriah közös dalt készítsen, hogy tulajdonképpen csak az időzítés volt a kérdés. A Várnék című szám nem véletlenül most érkezett meg a streaming-szolgáltatók kínálatába: Azahriah augusztus 12-én 16:30-tól a Sziget fesztivál nagyszínpadán ad koncertet, itt debütál majd a dal is, természetesen Dzsúdló közreműködésével.
Azahriah szerint kettejük közönségében van átfedés, így már akkor egyértelmű volt, hogy dolgoznak majd együtt, amikor ő a Supermanagementhez került. „Vagy két hónapja írtam poénból, hogy meg kell csinálnunk a Lej 2-t – meséli nevetve a dalszerző-énekes – el is kezdtük a közös munkát. Sokakat megmozgató dalt akartunk írni, olyat, amihez könnyű kapcsolódni.” A Várnék ennek megfelelően egy kifejezetten fülbemászó, mégis elgondolkodtató dal lett az elutasításról és beilleszkedés nehézségeiről.
„Állati izgalmas feladat volt két ennyire egyedi hangú előadó stílusát összefésülni egy közös dalba” – mondta Schmidt Gergő, azaz Tembo, Dzsúdló állandó alkotótársa és a dal producere.
Dzsúdló a Várnék szövegével kapcsolatban – amelyet részben személyes tapasztalatból írt – így fogalmazott: „Azt próbáltam megfogni, milyen, amikor behuppansz egy teljesen rideg családi környezetbe, ahová nagyon be kéne olvadnod, de érzed, hogy előbb-utóbb úgyis kidob magából ez az elhidegült közeg.”
A dal klipjét Büki Balázs rendezte, a dalbéli lányt Gombó Viola Lotti alakítja, akit a többek közt a Becsúszó szerelés című moziban láthattak a nézők, a szigorú apát pedig az A besúgóból is ismert Ördög Tamás.
Supermanagement
Kapcsolódó
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé
Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk
Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat.
A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t
Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk
Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E