Jazz akár a hiphop lendületével - Megérkezett a Rafael Mário Trió új albuma Cikk
Hirdetés
Rafael Mário a magyar jazz fiatal generációjának kimagasló tehetségű zongoristája. Triójának zenéje jazz kortárs zenei stílusjegyekkel fűszerezve, szerzeményeikben a kollektív improvizációnak is komoly szerep jut. Legújabb, Blessing című albumukat a szülővé válás folyamata inspirálta. A lemezt június 22-én mutatják be az Opus Jazz Clubban, a koncerten vendégként Munkácsy Eszter énekesnő és Tar Gergely ütőhangszeres csatlakozik a csapathoz.
Rafael Mário Junior Prima-díjas zongoraművész nagypapája jazz-zenekarának próbáit látva már gyermekkorában biztos volt abban, hogy egész életében a zenével szeretne foglalkozni. Először dobolni kezdett, azonban ahol tanult, megpillantott egy hangversenyzongorát, és rögtön tudta, váltania kell, megvan a hangszere. Hatéves kora óta zongorázik. A Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetemen diplomázott, majd Torontóba költözött, ahol stúdiózenészként dolgozott. Több előadó session zongoristája, számos dalt szerzett hazai és külföldi művészek albumaira.
Rafael Mário Trio – Blessing >>>
Saját trióját 2014-ben alapította meg, zenéjük stíluskategóriákat átlépő, saját szerzeményeik között a balkáni nyolcados lüktetésű kompozíció éppúgy megtalálható, mint a magyar és roma népzenei elemekből táplálkozó alkotás. A trió zenészei – Rafael Mário, zongora, billentyűs hangszerek, Bartók Vince, basszusgitár és Hidász Tamás, dob – mindhárman a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékén szerezték meg a diplomájukat, azonban a jazz-fősodor mellett állandó inspirációs forrásként tekintenek a kortárs könnyűzenei áramlatokra, ami esetükben többek között az elektronikus effektek bátor és széleskörű alkalmazásában érhető tetten. Legújabb lemezükön a Blessing című dalban még hiphop hatások is érvényesülnek.
„Az albumon kilenc dal hallható, melyekből kettőt Bartók Vince, a zenekar basszusgitárosa szerzett, a többi az én szerzeményem. Mindig hagyok alkotói szabadságot a fiúknak, így a dal végleges formája úgy jön létre, hogy közösen öltöztetjük fel az ötleteimet. A lemez talán leginkább a zenei sokoldalúságomat mutatja be, hiszen az összes olyan zenei stílus megjelenik benne, amit szeretek. Fellelhető rajta egészen egyszerű pop zenei dal is, a latin jazz, a nyolcados jazz és még olykor a swing és a klasszikus zene, sőt egy dalban a hiphop is megjelenik. A Blessing cím ötlete onnan ered, hogy amikor a lemez anyagát elkezdtem írni, akkor a feleségem éppen terhes volt elsőszülött fiú gyermekünkkel, és rengeteg dalt inspirált ez az áldott állapot. És mivel megtapasztaltam, hogy a szülővé válás mekkora áldás, így nem volt kérdés, hogy mi legyen a lemez címe. Másrészt azért is emellett döntöttünk, mert tényleg úgy érezzük, valóba Isteni áldás, hogy alkothatunk és azzal foglalkozhatunk, amit a világon a legjobban szeretünk” – emeli ki a zenekart vezető Rafael Mário.
Az albumon több vendégművész is szerepel, Palásti Máté két dalban gitáron, míg Tar Gergely 3 dalban ütőhangszeresként egészítette ki a zenekar hangzásvilágát. Énekesnőként pedig 1-1 dal erejéig Munkácsy Eszter és Yulasi Miranda csatlakozott a csapathoz. A Rafael Mário Trió Blessing című lemezét június 22-én mutatja be az Opus Jazz Clubban Munkácsy Eszter és Tar Gergely közreműködésével
Rafael Mário Trio lemezbemutató jegyek >>>
Rafael Mário Trió
Kapcsolódó
Scarlet - Megérkezett Doja Cat negyedik stúdióalbuma Cikk
A GRAMMY-díjas globális szupersztár, Doja Cat kiadja új, negyedik stúdióalbumát, a „Scarlet”-et a Kemosabe Records/RCA Records gondozásában. Emellett Doja Cat bemutatta az album egyik új dalának, az „Agora Hills” című számának klipjét is. A videoklipet Pomonában, Kaliforniában és Koreatownban, Los
Harmadszorra is visszatér a KEMP dalszerző tábor Cikk
A 2021-es és 2022-es KEMP-et követően a Banana Records harmadszorra is megrendezi dalszerző táborát 2023 október 3-6. között Csopakon, a Manor House Inn-ben. Tavaly 25 zenész, előadó és producer gyűlt össze a világ zajától távol, hogy együtt koncentrálhassanak az alkotás folyamatára. Az elvonulást
40 hazai független lemezkiadó kínálatából válogathatunk az Independent Label Fair Budapest vásárán Cikk
Szeptember 23-án hetedik alkalommal szervezik meg az Independent Label Fair Budapest (ILF) vásárát a Magyar Zene Házában, ahol közel negyven hazai és határon túli magyar független kiadó kínálatából szerezhetik be lemez- vagy kazettagyűjteményük legújabb darabjait az érdeklődők. A börze mellett a m
Ismét közös lemezt adott ki Azahriah és DESH Cikk
Bevált csapaton ne változtass, tartja a mondás, és jelenleg nincs csapat a magyar könnyűzenében, amely jobban bevált volna, mint Azahriah és DESH párosa: 2022-ben a magyar streamelők kettejük közös dalát, a Pullupot hallgatták meg a legtöbbször az NMHH hivatalos statisztikái alapján – mintegy 6,5