Két új dallal is jelzi visszatérését Skrillex Cikk

Skrillex, Fred Again… & Flowdan – Rumble

Hirdetés

A dance közösség igencsak epekedett új Skrillex-track után, mígnem egyből kettő bangerrel állt elő a Grammy-díjas sztár DJ-producer. A kollaborátorok között van a Grammy-jelölt Fred again.., Flowdan, PinkPantherress és Trippie Redd.

Sonny Moore, más néven Skrillex egy ritka tehetséggel megáldott, 33 éves Los Angeles-i lemezproducer, DJ, zenész, énekes és dalszerző, aki 8 Grammy-díjat nyert, az MTV az év elektronikus dance előadójának választotta, és ő tartja a legtöbb Grammy-díjat nyert elektronikus előadói címet. A kreatív óriás 2004-es felbukkanása óta új színt hozott az EDM közösségbe, és azóta is folyamatosan formálja újabb és újabb megközelítéseivel azt.

Kisebb alkotói csendet követően – ugyanis legutóbb dalt 7 hónappal ezelőtt osztott meg, a Justin Bieberrel és Don Toliverrel közös, a „Don’t Go” pedig már közel másfél éves – Skrillex kész arra, hogy ismét felrázza a közönséget.

Egyből az év első napjain Skrillex a híres producerrel és jó barátjával, Fred again..-nel állt össze, valamint a kelet-londoni MC-vel Flowdannel a „Rumble”-ben.

Az újdonság esetén habár a három előadó egyike sem tett előzetesen hivatalos bejelentést a kollaborációról, a szám körül már nagy felhajtás keletkezett, miután Fred lejátszotta a dalt a legendás Boiler Room debütálását megelőző fellépései során. A „Rumble”-t még az angol labdarúgó-válogatott tette közzé a világbajnokság előtt TikTokon, ami a komment szekciót teljességgel felrobbantotta kíváncsiskodással.

A PinkPantheress és Trippie Redd közreműködésével készült „Way Back”-ben, pedig mindhárom művész a saját műfaján belüli zenei elvárások megdöntésére törekvő hírnévre tett szert, logikus, hogy ez az együttműködés éppoly eklektikus és szórakoztató, mint a rajongótáboruk által megszeretett korábbi munkák.

 

Magneoton Music Group

Kapcsolódó

Komplex előadó-támogatói programot indít a WMMD Cikk

artist2watch Független hazai előadók részére indít egy komplex támogatási programot a WMMD. A piacvezető zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban - a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható. A WMMus

Megjelent az idén 40 éves Dresch Quartet Londonban rögzített koncertalbuma Cikk

Dresch Quartet: Live in London Az EFG London Jazz Fesztiválon lépett fel 2022-ben a Dresch Quartet.  A koncert felvételéből nyolc kompozíció a vinylen és digitálisan is elérhető Live in London című albumon jelent meg. „A zene az energiáról szól. Amikor felléptünk a színpadra már érezni lehetett a londoni közönség szeretetét, vá

Koncertlemezt adott ki a Góbé 15. születésnapjáról Cikk

Góbé 15 Live Müpa lemez Megjelent a Góbé 15 Live Müpa lemez, amely a zenekar tavalyi, 15. születésnapjára repíti vissza a hallgatókat. A koncertlemezen az élő megszólalás energiái mellett az előadás vendégeinek köszönhetően a dalok soha nem hallott változatban csendülnek fel, hol klasszikus zenei, hol hiphop elemekkel ki

Tedd ki a polcra életed koncertjét, és támogasd a daganatos gyermekek kezelését! Cikk

Bin There árverés tételek Négy év után újraindul a Bin There és a Budapest Park közös projektje. Ennek lényege, hogy olyan zenekari “szemetet” zárnak palackba, ami a rajongók számára igazi kincs. Kopott pengetők, szakadt gitárhúrok, széttört dobverők, lezúzott mikrofonok, berepedt cintányérok, rongyos setlistek, vagy éneke