Két világ határán – új dallal jelentkezett a The Devil’s Trade Hír

The Devil’s Trade band

Hirdetés

Tíz európa turné, három sor- és két live lemez után, két új taggal zenekarrá duzzadva épp egy új fejezet nyílik a The Devil’s Trade munkásságában – ehhez szolgál átvezetőként a ’Flashing Through the Lack of Light’ című dal és a hozzá készült videó.

Idehaza viszonylag keveset lehetett hallani az utóbbi időben Makó Dávidról és szólóprojektjéről, amely már rég nem az – pedig elég izgalmas dolgok történtek a The Devil’s Trade-del. Egészen egyedülálló módon tavaly három (!) alkalommal, három különböző napon játszott a Roadburn Fesztiválon.  Az egyik ebből az LLNN zenekar két tagja, Ketil G. Sejersen és Rasmus G. Sejersen által működtetett John Cxnnorral közös koncert volt, amit rögzítettek is – ez a lemez néhány hete meg is jelent bakeliten a német Pelagic Recordsnál, digitális formátumban pedig Dávid jelenlegi kiadójánál, a Season of Mistnél. Aztán volt néhány koncert a Platon Karataev-el, most még egy pár lesz a VHK-val közösen, mielőtt ősszel egy 20 állomásos európai turnéra – a sorban a tizenegyedikre – indulnának a post-black / shoegaze egyik alapzenekara, a francia Alcest vendégeként.

De ne szaladjunk ennyire előre – addig még nyár elején megjelenik a negyedik The Devil’s Trade sorlemez, a 'Vidékek vannak idebenn'.

Az album még tavaly októberben született – az alkotói folyamat a korábbiakhoz hasonlóan egy elvonulással kezdődött, ahol körvonalazódtak a dalok, a felvételek a Templom stúdióban készültek, Szűcs Szabolcs felelt az utómunkáért. Annyiban más ez az anyag, mint az előzőek, hogy a végső dobtémák már Binder Gáspár – aki Dávid régi barátja és az élő zenekarban is a dobok mögött foglal helyet - ötleteivel gazdagítva nyerték el végső formájukat.

A 'Vidékek vannak idebenn' eredetileg az előző két lemezzel megkezdett trilógia utolsó állomása lett volna, de Makó elmondása szerint oda már nem illeszkedett, bár igazán új csapást sem jelent  – egyfajta átvezető a korábbiak és a soron következők között. Ennek legkifejezőbb darabja az előfutárként most megjelent első single.

"Ez a dal készült el az elsők közt és zeneileg tökéletes átkötés az előző két lemez és az új lemez zenei világa között. Témájában is ezt a hidat építi, tovább mélyül az eltávolodás, elszigetelődés, a bezárkózás, amit egy nagyon erősen identifikáló élmény erősít tovább: egy egészen rövid ideig megtapasztalhattam a tökéletes sötétséget és az abszolút csendet." – mesél Dávid a ’Flashing Through the Lack of Light’ hátteréről.

A dalhoz készült kisfilm Guilherme Henriques munkája – a Tóth Gáborral (Harmed) és Binder Gáspárral közös zenekaros jelenetek a Teslában, a szabadtéri felvételek pedig a Fiumei úti sírkertben készültek.

A 'Vidékek vannak idebenn' július 14-én érkezik – már előrendelhető - addig még két további kislemez várható. A TDT új hivatalos boltjában egy máshol nem kapható ‘artist exclusive’ színt is előrendelhető, amely mindössze 200 példányban lesz elérhető.


The Devil’s Trade turnédátumok 2023 - nyár

  • június 23. Pécs, Káptalan Kert - open air

  • június 23.  Csongrád, Tisza Presszó - open air

  • július 8. Budapest, Dürer Kert - open air / ingyenes belépés

  • augusztus 16-19. - Fekete Zaj Fesztivál 2023


The Devil’s Trade koncertek, hírek >>>

 

The Devil’s Trade

Kapcsolódó

Megérkezett Azahriah új albuma! Hír

Azahriah - skatulya I. Nyolcszámos lemezzel jelentkezik májusi tripla Aréna-koncertje előtt Magyarország legnépszerűbb előadója. A skatulya I. című lemezről a mariana.árok már túlszárnyalta a 2,5 milliós megtekintést YouTube-on, a cipoe pedig szintén hasít: 1,6 millió megtekintésnél jár. Ezekhez érkezik most hat további

Senki nincs már ébren’ - Megjelent az AWS új dala Hír

AWS ‘Senki nincs már ébren’ Finisben az AWS májusban érkező új lemeze. Itt a harmadik és egyben utolsó felvezető dal az ‘Innen szép nyerni’ albumról, a videóklip pedig Sáfrány Levente nevéhez köthető aki többek között olyan hollywoodi produkciókban dolgozott korábban mint az Oscar díjas “Poor Things” a “Witcher” vagy a “Cons

Új dallal jelentkezett a 20 éves Halott Pénz Hír

20 éves Halott Pénz A Halott Pénz eddigi legnagyobb koncertjére készül a Puskás Arénában, de a stúdióban is aktívak maradtak. Az őszi Oh igen! után most itt a legújabb Halott Pénz dal, a Ha bántanak az emberek, amelyet Budapesten élőben először június 8-án lehet majd hallani a zenekar jubileumi koncertjén. A zenekar

A Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars Hír

Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars Nem titok, hogy az őrületes - vagy méginkább őrült - koncertjeiről ismert Bohemian Betyars szereti a kísérletezést, és ennek eredményeképp az idén 15 éves zenekar történetében először a világ minden tájáról enged be közreműködőket saját zenei univerzumába. Ennek igazi ékköve a most megjelenő Rush