Még egy dal a Blahalouisiana új lemezéről Hír

Levegőnek ha nézel - Blahalouisiana

Hirdetés

„A zenei ötlet egy téli sétán jött: eszembe jutott, hogy nemsokára jön a tavasz, szóval ideje készülni a napsütésre és a táncra. Szerettem volna egy olyan dalt a lemezen, aminek a szövege is könnyedebb a többihez képest, ezt említettem is Szajának” – mondta Jancsó Gábor, a dal szerzője, Szajkó András pedig ehhez mérten írta meg a hozzá tartozó szöveget.

„Volt egy régi dalunk Deeper I’m going címmel, ez akkoriban nagyon működött, és nekem hiányzott, hogy magyar nyelven is legyen valami ehhez hasonló szövegünk. A Blaha zenéjében mindig erősen ott vannak a popzenei jegyek, itt is ezt az oldalunkat mutatjuk. Minden korszakunkhoz tartozik egy pontos lenyomat, szerintem most ez a dal az: ez most a Blaha-pop, ezek vagyunk mi 2024-ben” – tette hozzá Jancsó Gábor.

Levegőnek ha nézel sajátos hangulatú klipjét a Cineast csapata készítette, akikkel már többször dolgozott együtt a zenekar. A videó rendezője, operatőre, vágója és coloristja Szombath Máté volt. „Az ötlet alapját a Magic Mike című film egyik ikonikus jelenete adta. Ezt dolgoztuk egy kicsit hazaibb miliőjűre a magyar Jason Momoaként elhíresült kaszkadőr-színész Megyeri Balázzsal. A zenekar tagjait sorra hozzáírtuk a helyszínhez, hogy fokozzuk a kényelmetlen helyzetet” – fogalmazott a rendező.

A Blahalouisiana ötödik lemezének anyagát több helyen is meghallgathatjuk a közeljövőben: április 3-án, a megjelenés előtti héten az Akváriumban lehet majd megismerni a Sötét villám dalait a zenekarral közösen, április 25-én pedig ők nyitják a szezont a Budapest Parkban.

 

Blahalouisiana

Kapcsolódó

Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír

Megjelent a Margaret Island utolsó dala A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik. A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM Hír

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM – mert minden gyermek hangja számít A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ő

Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír

Classical:NEXT 2026 Budapest A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között. A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök   Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze