Még szép, hogy elmebeteg - itt egy új Little Big klip! Cikk

Little Big - Tacos

Hirdetés

Friss dal és klip formájában a Little Big is hozott újdonságot augusztusra, és még véletlen sem kell aggódni, a csapat hozza azt az elmehagyást, amit elvárnak tőlük a rajongók!

A banda a „Skibidi” című megahittel vált ismertté - 23 millió lejátszást szereztek a klipnek mindössze egyetlen hét alatt - azóta pedig sorra jelentkeznek jobbnál jobb slágerekkel. Legutóbb megjelent „Hypnodancer” napokon belül tarolta le a játszási listákat, és szintén szintén közönségkedvenc lett az „UNO” is, amivel elsöprő győzelmet arattak az idei Eurovíziós Dalfesztivál orosz selejtezőjében, így a ők képviselték volna Oroszországot a dalversenyen, amit azóta a világjárványra való tekintettel elhalasztottak.

Az Ilya Prusikin vezette orosz csapat legújabb trackje, a „Tacos” minden várakozásunkat felülmúlta: a formációra jellemző pop és rave stílusjegyek ötvözete egy zseniális, fülbemászó felvételben teljesedik ki és késztet azonnal mindenkit táncra, amihez természetesen egy kisfilm is kikerekedett, még szép, hogy a Little Big védjeggyé vált stílusában.

 

Magneoton Music Group 

Kapcsolódó

Komplex előadó-támogatói programot indít a WMMD Cikk

artist2watch Független hazai előadók részére indít egy komplex támogatási programot a WMMD. A piacvezető zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban - a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható. A WMMus

Megjelent az idén 40 éves Dresch Quartet Londonban rögzített koncertalbuma Cikk

Dresch Quartet: Live in London Az EFG London Jazz Fesztiválon lépett fel 2022-ben a Dresch Quartet.  A koncert felvételéből nyolc kompozíció a vinylen és digitálisan is elérhető Live in London című albumon jelent meg. „A zene az energiáról szól. Amikor felléptünk a színpadra már érezni lehetett a londoni közönség szeretetét, vá

Koncertlemezt adott ki a Góbé 15. születésnapjáról Cikk

Góbé 15 Live Müpa lemez Megjelent a Góbé 15 Live Müpa lemez, amely a zenekar tavalyi, 15. születésnapjára repíti vissza a hallgatókat. A koncertlemezen az élő megszólalás energiái mellett az előadás vendégeinek köszönhetően a dalok soha nem hallott változatban csendülnek fel, hol klasszikus zenei, hol hiphop elemekkel ki

Tedd ki a polcra életed koncertjét, és támogasd a daganatos gyermekek kezelését! Cikk

Bin There árverés tételek Négy év után újraindul a Bin There és a Budapest Park közös projektje. Ennek lényege, hogy olyan zenekari “szemetet” zárnak palackba, ami a rajongók számára igazi kincs. Kopott pengetők, szakadt gitárhúrok, széttört dobverők, lezúzott mikrofonok, berepedt cintányérok, rongyos setlistek, vagy éneke