Megérkezett David Bowie exkluzív posztumusz kiadványa Cikk

David Bowie - Toy

Hirdetés

2022. január 7-én, egy nappal David Bowie születésnapja előtt debütál a popikon régóta várt posztumusz kiadványa, a 'TOY', így végre elérhetővé válik a legendás, korábban kiadatlan album három darabos CD és hat 10"-es bakelit változatban.

A 'TOY’-t David diadalmas, 2000-es Glastonbury-i fellépése után rögzítették. Bowie zenekarával együtt lépett a stúdióba, hogy az 1964 és 1971 között felvett dalait közösen újrainterpretálják. David azt tervezte, hogy megcsinálják az „old school” albumot a banda élő szereplésével, majd kiválasztja a legjobb felvételeket, és a lehető leghamarabb kiadja őket. Sajnos 2001-ben a „meglepetés”-album megjelenése elmaradt, és megfelelő technológia hiányában még jó néhány évig kellett rá várnunk.

Húsz évvel az eredetileg tervezett megjelenés után most Bowie társproducere, Mark Plati ért a projekt végére, és elmondta: „A ’TOY’ olyan, mint egy pillanat az időben, amely az öröm, a tűz és az energia borostyánjában lelhető fel. Olyan emberek hangja hallható, akik örömükben zenélnek. David mindig is visszanyúlt korábbi munkáihoz, hogy a tapasztalatok prizmáin és új perspektíván keresztül vizsgálja őket – és most tökéletes párhuzamot alkotunk, ahogyan húsz évvel később újragondolom ezt a lemezt. Időről időre emlegette nekem David:

„Mark, ez a mi albumunk” – Úgy gondolom azért mondta így, mert tudta, hogy teljesen vele vagyok az úton. Boldogan mondhatom végre, hogy most már ez mindannyiunké.”

 

Magneoton Music Group

Kapcsolódó

Komplex előadó-támogatói programot indít a WMMD Cikk

artist2watch Független hazai előadók részére indít egy komplex támogatási programot a WMMD. A piacvezető zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban - a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható. A WMMus

Megjelent az idén 40 éves Dresch Quartet Londonban rögzített koncertalbuma Cikk

Dresch Quartet: Live in London Az EFG London Jazz Fesztiválon lépett fel 2022-ben a Dresch Quartet.  A koncert felvételéből nyolc kompozíció a vinylen és digitálisan is elérhető Live in London című albumon jelent meg. „A zene az energiáról szól. Amikor felléptünk a színpadra már érezni lehetett a londoni közönség szeretetét, vá

Koncertlemezt adott ki a Góbé 15. születésnapjáról Cikk

Góbé 15 Live Müpa lemez Megjelent a Góbé 15 Live Müpa lemez, amely a zenekar tavalyi, 15. születésnapjára repíti vissza a hallgatókat. A koncertlemezen az élő megszólalás energiái mellett az előadás vendégeinek köszönhetően a dalok soha nem hallott változatban csendülnek fel, hol klasszikus zenei, hol hiphop elemekkel ki

Tedd ki a polcra életed koncertjét, és támogasd a daganatos gyermekek kezelését! Cikk

Bin There árverés tételek Négy év után újraindul a Bin There és a Budapest Park közös projektje. Ennek lényege, hogy olyan zenekari “szemetet” zárnak palackba, ami a rajongók számára igazi kincs. Kopott pengetők, szakadt gitárhúrok, széttört dobverők, lezúzott mikrofonok, berepedt cintányérok, rongyos setlistek, vagy éneke