Megérkezett Zalai Richard utolsó dala a különleges zongorán Hír

Zalai Richard

Hirdetés

Egy kalandos nyarat és egyben Travel the Unknown c. EP-jét zárja le Zalai Richard új, stílusosan csak Finale-ra keresztelt dalával. A rövid videót is kapott szám tulajdonképpen egy, a romániai Summer Daze fesztiválon született improvizáció, amely pontot tesz az album végére és egyben egy különleges zongora búcsúdala is.

A IALAZ alapítójaként is ismert Zalai Richard idén indította el szólóprojekjét Travel the Unknown c. EP-jével. A kislemez a szülővé válás élményét járta körül, nyáron pedig végre élőben is felcsendülhettek a dalok, több új szerzemény és improvizáció kíséretében:

A fesztiválok közül kiemelendő Erdélyből a Wonderest és a Summer Daze, ahol a csodálatos, unikális helyszíneken nagyon nyitott és érdeklődő közönség fogadott. Itthon a Fekete Zaj vitte a prímet, ahol a naplemente előtti idősávot sikerült elcsípnem. A Golden Hour című dalom a legideálisabb időpontban tudott megszólalni, a koncert utolsó dalaként.” meséli Richard.

A most megjelent Finale is egy fesztiválon született. Címe egyrészt a Travel the Unknown EP lezárására utal, annak kvázi bónuszdalaként, másrészt pedig ez volt az utolsó szám, amit Richard a Fender Rhodes zongoráján írt.

 

A hangszer azóta már a francia szörfparadicsom Biarritz homokos partján él tovább és ad megannyi élményt, inspirációt új tulajdonosának. A megválás oka elég prózai. A hangszer közel 80 kg, ami sajnos nagyon megnehezíti az egyedüli mozgatását így a rendszeres koncertezést. Szerencsére sikerült találnom helyette egy olyan alternatívát, ami hangban és érzésben ugyanazt tudja nyújtani viszont súlyban sokkal könnyebb. Így fedeztem fel egy szintén amerikai kis manufaktúrát, akik a Rhodes-ok felújításával kezdték működésüket sok 10 évvel ezelőtt, azóta pedig kihozták a saját hangszerüket, ami ötvözi a legendás hangszer előnyös tulajdonságait, működését, hangját a 21. századi technikával.”

A videót a Summer Daze fesztiválon rögzítették, az operatőr Alföldi Csanád volt, aki az EP-hez forgott dunai live session videó werk filmjét is készítette.

A fellépéseken túl Richard meghívást kapott Kijevbe is, egy nemzetközi produceri táborba. Erről így mesélt:

Egy hetet töltöttem rendkívül tehetséges európai producerek és zenészek társaságában a Masterskaya stúdió komplexumban, amit a híres ukrán előadó, Ivan Dorn alapított. Ennek előzménye egy háromhónapos online kurzus volt, ahová a legjobb 50 került be több száz jelentkező közül. Én voltam az egyedüli magyar. Minden modult egy prezentáció követett, amit a kurzus oktatói pontoztak, így állt össze végül a sorrend a legjobb 20 résztvevőből, akik egy hétre Kijevbe utazhattak.”

A kinti, közös munka eredményeként a zeneszerző-producer várhatóan még idén új dallal fog jelentkezni, amit egy lett és egy portugál zenésszel írtak közösen.

 

Zalai Richard press

Kapcsolódó

Megérkezett Azahriah új albuma! Hír

Azahriah - skatulya I. Nyolcszámos lemezzel jelentkezik májusi tripla Aréna-koncertje előtt Magyarország legnépszerűbb előadója. A skatulya I. című lemezről a mariana.árok már túlszárnyalta a 2,5 milliós megtekintést YouTube-on, a cipoe pedig szintén hasít: 1,6 millió megtekintésnél jár. Ezekhez érkezik most hat további

Senki nincs már ébren’ - Megjelent az AWS új dala Hír

AWS ‘Senki nincs már ébren’ Finisben az AWS májusban érkező új lemeze. Itt a harmadik és egyben utolsó felvezető dal az ‘Innen szép nyerni’ albumról, a videóklip pedig Sáfrány Levente nevéhez köthető aki többek között olyan hollywoodi produkciókban dolgozott korábban mint az Oscar díjas “Poor Things” a “Witcher” vagy a “Cons

Új dallal jelentkezett a 20 éves Halott Pénz Hír

20 éves Halott Pénz A Halott Pénz eddigi legnagyobb koncertjére készül a Puskás Arénában, de a stúdióban is aktívak maradtak. Az őszi Oh igen! után most itt a legújabb Halott Pénz dal, a Ha bántanak az emberek, amelyet Budapesten élőben először június 8-án lehet majd hallani a zenekar jubileumi koncertjén. A zenekar

A Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars Hír

Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars Nem titok, hogy az őrületes - vagy méginkább őrült - koncertjeiről ismert Bohemian Betyars szereti a kísérletezést, és ennek eredményeképp az idén 15 éves zenekar történetében először a világ minden tájáról enged be közreműködőket saját zenei univerzumába. Ennek igazi ékköve a most megjelenő Rush