Megjelent a Qualitons új dala és videoklipje Hír
Tavaly decemberben jelentette be visszatérést az utóbbi évek egyik legnagyobb nemzetközi érdeklődését kiváltó hazai együttese, a Qualitons. A vicces díszletben bemutatott live session után most 180 fokos fordulatot véve egy igencsak komoly, a gyász témáját körbejáró videoklip kíséretében jelentetik meg új, Lil’ Bonch című dalukat.
Másfél év szünet után döntött úgy a Qualitons csapata, hogy új felállásban folytatja a zenélést. A pszichedelikus funk-rock zenekar 2019-ben az első magyar produkció volt, amely meghívást kapott az Egyesült Államok egyik legismertebb, kifejezetten új zenék bemutatására specializálódott rádiója, a KEXP stúdiójába.
Hirdetés
Érdekesség, hogy a most megjelenő Lil’ Bonch című instrumentális dal első változata is ugyanabban az évben született: Boros Levente (dobok/vokál), Hock Ernő (basszusgitár/vokál) és Szőke Barna (gitár/vokál) akkor még úgy gondolta, hogy a zenekar világától kicsit távolabb esik, és egyfajta side projektként tekintettek az ekkor született szerzeményre. Végül az élet úgy hozta, hogy a tavaly decemberben a korábbi billentyűs Menyhei Ádám, valamint a KEXP videóban is szereplő Weil András közreműködésével újjáalakult The Qualitons zenei univerzuma a korábbinál sokkal szélesebbre tágult, ezért újra elővették ezt a dalt is.
A Lil’ Bonch témája egy kisiklódi ritka magyar melódiára épül. Ahogy Hock Ernő fogalmaz: “A dal többi része kvázi csak egy rím erre a különleges és megindító dallamra.”
A szokatlan inspirációk gyűjtése egyébként nem áll messze a Qualitons világától, Szőke Barna szerint:
“Rengeteg zenét hallgatunk, ráadásul mindannyian nagyon különféléket. Erre a népzenei világra például Ernő talált rá. Akarva-akaratlanul inspirál minket ezer dolog, vagy az, amiben épp vagyunk.”
A Lil’ Bonch ráadásul egy látványos videoklip kíséretében jelent meg - az Éry Franciska rendezésében és Szemerey Bence operatőri munkájával készült kisfilm a régi terhek elengedésére és az új inspirációk befogadására koncentrál. A történet szerint a zenekar öt tagja egy nehéz koporsót cipel, egyre szürreálisabb helyszíneken és egyre nehezebb útvonalon. A közös, szavak nélküli zarándoklat végén elérkezünk a feloldozáshoz, és a gyászt eufória váltja fel.
Az újjáalakult The Qualitons tehát minden szempontból új fejezetet nyit, amelyet május 10-én a Magyar Zene Házában koronáznak meg egy lemezbemutató koncerttel. Természetesen - ahogy megszokhattuk tőlük - ez sem lesz konvencionális: az új számok mellett sok különlegességgel készülnek.
Az új, Club Eco Vol. I - The Trail című album anyagát először vinyl lemezen jelentetik meg, amihez egy ideig kizárólag a koncerten lehet majd hozzájutni. A lemezboltokban május 20-tól lesz megvásárolható a hanglemez, míg digitálisan a Bandcampen lesz elérhető az album.
Qualitons
Kapcsolódó
Innen szép nyerni - Megérkezett az AWS új nagylemeze Hír
Az élet olyan, mint egy társasjáték. A célig repíthet minket a szerencse, egy helyben topoghatunk a rossz lapok miatt vagy akár a győzelem előtt visszakerülhetünk a start mezőre újrakezdeni az egészet. Az AWS üzenete, hogy menni kell tovább és sosem szabad feladni az álmaidat. Három évvel barátjuk
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI Hír
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától. Az eklektikus, mégis átgondolt és szorosan összekapcsolódó tematikák mentén haladó anyag
Radical Optimism - Megérkezett Dua Lipa 3. nagylemeze Hír
Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy korszak vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a
2024-ben is magyar tehetségek érkeznek a brightoni The Great Escape fesztiválra Hír
A WMMusicDistribution egyre erősödő nemzetközi jelenlétével párhuzamosan lehetőséget nyújt független magyar előadók számára, hogy releváns szakmai tapasztalatot szerezzenek külföldön – méghozzá a The Great Escape showcase fesztiválon, Brightonban. A WMMD fő profilja továbbra is az előadók zenei t