Megjelent a Take That új albuma Hír

Take That band 2023

Hirdetés

Kilencedik stúdióalbumával tért vissza Anglia egyik legnépszerűbb popcsapata, a Take That: a This Life az együttes első új LP-je a 2017-es Wonderland óta. A This Life a trió lendületét és zenei magabiztosságát igazolja: Gary Barlow, Howard Donald és Mark Owen énekhangja gyönyörű dallamokon, szárnyaló refréneken és kifinomult harmóniákon keresztül teljesedik ki.

A három barát végre ismét együtt vonult stúdióba, és ezzel új fejezet nyílt a Take That történetében: a tagok elszántabbak, mint valaha, és ez, valamint a visszatérés lendülete a hanganyag daiaiból is kihallhatók. Barlow elmondása szerint az LP-t meghatározó hangulat abból fakad, hogy úgy érzik, ,,újra egy csapatként indulhatnak el a világ felé". ,,Mintha kitárnád a szárnyaid, és elengeded a múltat, hogy az újat beengedd" - tette hozzá Donald.

„Az album az összetartozás érzését fejezi ki, akár egy újra összeállt zenekar, akár az emberek kapcsolatának tekintetében nézzük.” – mondta el a trió harmadik tagja. Owen mondata tökéletesen illusztrálja az albumot, amelyen keresztül az is megfigyelhető, hogy a Take That megint csak úgy lépett szintet, hogy közben szemernyit sem veszített különlegességéből.

A stúdiómunkában neves producerek működtek közre: a felvételek év elején kezdődtek a nashville-i Historic RCA Studio A falai között, a kilencszeres Grammy-díjas Dave Cobb (Lady Gaga, Barry Gibb) társaságában, később pedig a szintén Grammy-díjas Jennifer Decilveo is csatlakozott a projekthez, így a folyamat Savannah-n, Los Angelesen, Londonon és Barcelonán keresztül zajlott, majd New Yorkban ért véget.

A This Life elérhető minden digitális platformon és fizikai formátumban is, de az album számait jövőre élőben is hallhatjuk: a Take That 2024. július 3-án Magyarországra, a Budapest Parkba  is ellátogat a THIS LIFE UNDER THE STARS elnevezésű európai turné keretében. Jegyek már kaphatók a Budapest Park oldalán.

Take That koncert (2024 Budapest) jegyek >>>

 

Budapest Park

Kapcsolódó

A svájci hegyekből a reflektorfénybe: JODOKCELLO először Budapesten Hír

Végre Magyarországra érkezik a különleges stílusáról ismert csellista, aki egy új zenei világot teremtett. Jodok Vuille, művésznevén JODOKCELLO, a klasszikus crossover új szenzációja, 2025. november 23-án adja első magyarországi szólókoncertjét a Budapest Kongresszusi Központ színpadán. A telt há

Duplázik az Elefánt a Kobuciban Hír

Duplázik az Elefánt a Kobuciban Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek. A Fonogram-díjas zenei kollektíva ezzel a dupla koncerttel indítja el a nyári szezon

Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír

Live Nation Koncerthét 2025 Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad

Jön a Madách 2.0, újra akusztikus koncerttel készül az AWS Hír

Jön a Madách 2.0, újra akusztikus koncerttel készül az AWS Idén ősszel ismét budapesti kőszínház színpadán láthatjuk az AWS zenekart, ugyanis a népszerű metál banda november 2-án a Vígszínházban ad akusztikus koncertet.  A nyolc évvel ezelőtti Madách koncertet a rajongók mind a mai napig emlegetik és vissza-vissza térnek hozzá, hiszen a teljes koncertfel