Megjelent a TENGER bemutatkozó lemeze Cikk
Hirdetés
Egy szólóprojekt kiteljesedéseként saját bevallásuk szerint fényeket keresnek a sötétben a TENGER tagjai - aki szívesen tart velük az erdőbe, az otthon érezheti magát közöttük. Érzelemdús, súlyos, de mégis könnyed dallamokkal operál debütáló lemezén a budapesti négyes – hallgassátok meg a Glowing című albumot.
Spontán szövődött barátságokra épült a zenekar, amely az énekesnő, Kun Dóri szólóprojektjének egyfajta kiteljesedése. Elmondásuk szerint úgy gyűltek össze a tagok, mint egy láncmesében, aztán mikor elkezdtek négyesben együtt játszani, olyan érzés volt, mintha minden a helyére került volna. „Én úgy szoktam fogalmazni, hogy Dóri az ősforrás, Matyi a karmester, Geri a szív, én pedig a lendület. Egyesített erőinkből így lett a „post-rock kapitánya”.” – így definiálja a zenekart a dobos, Hlavaty Tomi “Afgán”.
A bemutatkozó single egy kundóri átdolgozás, a ’Hear me Calling’ a gitáros, Demény Gergő szerint remek választás volt a közönség megszólítására, hiszen a címéből és a mondanivalójából adódóan is egy kicsit “Sziasztok, itt vagyunk és most elmesélünk nektek valamit! “érzése van tőle az embernek. Egy most bemutatkozó projekt esetén még nem elkerülhető a sokszor felmerülő, “honnan a név” kérdés, ez is az egyik korábbi kundóri dalhoz köthető: „Van egy outro dal az első lemezemen, aminek Ligur a címe. Azt arról írtam még régen, hogy milyen érzés egy viharos tengerben rábízni magunkat a hullámokra és hagyni, hogy ledöngöljön, és milyen gyönyörű részévé válni egy tőlünk sokkal nagyobb egésznek. Kipróbáltam, szédülés, horzsolások, teljes boldogság. Pont ilyen érzés a fiúkkal játszani.
A lemezfelvételek során nagyon pontos elképzelésük volt arról, hogy mit szeretnének, így kapóra jött, hogy a basszusgitáros, Pesti Matyi ért a hangok rögzítéséhez és rendszerezéséhez is, így ő menedzselte a felvételeket és keverte a kész anyagot. A dobot és a mankó sávokat egy jó akusztikájú keszthelyi nyaralóban vették fel három nap alatt, az énekre végül Dóri édesanyjának ruhásszekrénye lett a tökéletes hely. „Beraktuk a mikrofont, behúztuk az ajtót, Matyi benyomta a gombot, anyukám főzött, én meg énekeltem. Két nap alatt megvolt az összes dal” – emlékszik vissza Dóri a feléneklésre.
Az öndefiníció szerint glowing darkness stílusú TENGER zenéje valóban apad és árad – a ’Glowing’ dalai néha vadak, néha csendesek, ahogyan Afgán fogalmaz: „Fényeket keresünk a sötétben, és aki szívesen jön velünk az erdőbe, az szerintem otthon érzi majd magát köztünk és a dalainkban.”
A TENGER-t élőben legközelebb (és először) a Waldorfeszten lehet elcsípni, addig is merüljetek el a Glowing dalaiban.
Tenger: 'Glowing' a digitális platformokon >>>
Tenger
Kapcsolódó
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé
Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk
Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat.
A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t
Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk
Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E