Megjelent az idén 40 éves Dresch Quartet Londonban rögzített koncertalbuma Cikk
Hirdetés
Az EFG London Jazz Fesztiválon lépett fel 2022-ben a Dresch Quartet. A koncert felvételéből nyolc kompozíció a vinylen és digitálisan is elérhető Live in London című albumon jelent meg. „A zene az energiáról szól. Amikor felléptünk a színpadra már érezni lehetett a londoni közönség szeretetét, várakozását. Jó anyag született, amit ezzel a megjelenéssel sikerül megőrizni és elérhetővé tenni” – emeli ki Dresch Mihály.
A Kossuth-díjas Dresch Mihály művészi pályája során egy sajátos stílus teremtett, amelynek alakulása saját útjának lenyomata is. „Az ember törékeny, ha pedig törékeny vagy, akkor néha könnyű is tudsz lenni. Ilyenkor szabad vagy és tudsz repülni, emelkedni is. Ilyen emelkedettpillanatokban érdemes zenét szerezni” -meséli. Legrégebbi formációja az idén 40 éves Dresch Quartet, melynek jelenlegi tagjai Lukács Miklós (cimbalom), Gyányi Marcell (nagybőgő) és Csízi László (dob).
Live in London című albumuk a londoni Sohóban lévő neves jazzklubban, a Pizza Expressben tartott koncert lenyomata. Az, hogy ez a lemez megjelenhetett, a zenekar bőgősének, Gyányi Marcellnek köszönhető. Amikor felmerült a koncert felvételének lehetősége, már tudta, meg szeretné jelentetni. „Egyértelmű volt számomra, hogy a digitális mellett vinylen fog megjelenni. A formátum - ahogy Misi zenéje is - egyfajta időtlenséget tükröz nekem” – meséli Marcell, aki a Morotva Records vezetője is.
Az albumon nyolc kompozíció hallható közülük négy (Kinek mondjam, Nomád, Árnyékban, Váltakozások) stúdióverziója a Dresch Quartet legutóbbi albumáról, a Férfiének és a Sirató pedig a 2016-os Tördelősről való. A záró kompozíció, a Jó hír érdekessége, hogy az most hallható először lemezen a Quartet előadásában, ugyanis korábban másik formációjával, a Dresch Vonós Quartettel rögzítette.
Dresch Quartet
Kapcsolódó
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé
Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk
Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat.
A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t
Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk
Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E