Megjelent Azahriah nagylemeze Hír

Azahriah - Memento

Hirdetés

Azahriah Memento című albuma egyértelműen az év egyik legjobban várt megjelenése. Most itt van, ráadásul rajta dalszerző-énekes egyik legsikeresebb eddigi dalának „folytatásával”, a Four moods 2-vel. Ebben a dalban hallhatjuk a lemez egyetlen közreműködőjét, a karibi származású, műfajában világszerte elismert énekesnőt, Queen Omegát. A feat Azahriah nemzetközi karrieriépítésének újabb mérföldköve – a közelgő külföldi fellépéssorozat fontos adaléka.

Az albumról eddig két dalt ismerhetett a közönség: a szosziazi videoklipje mindjárt eléri a 7 milliós megtekintést YouTube-on, az Introvertált dal  7,3 milliónál jár, s mindkét szám átlépte a 4 milliós hallgatottságot Spotify-on.

Ezek mellé érkezik a friss lemezen nyolc új dal. „A Memento az eddigi legszemélyesebb album, amit készítettem – mondja Azahriah. ­– Kicsit a silbak EP hangulatát akartam továbbvinni, csak még több zenei kísérlettel. A lemez fő témái: a korábbi mentális traumák feldolgozása, a kilátástalanság, a csalódottság és a felszabadulás” – vázolta a megjelenéskor a dalszerző-énekes. A kommentek tanúbizonysága szerint Azahriah közönsége kifejezetten nyitott a nehezebb témákra is.

 

Azahriah

Kapcsolódó

Senki nincs már ébren’ - Megjelent az AWS új dala Hír

AWS ‘Senki nincs már ébren’ Finisben az AWS májusban érkező új lemeze. Itt a harmadik és egyben utolsó felvezető dal az ‘Innen szép nyerni’ albumról, a videóklip pedig Sáfrány Levente nevéhez köthető aki többek között olyan hollywoodi produkciókban dolgozott korábban mint az Oscar díjas “Poor Things” a “Witcher” vagy a “Cons

Új dallal jelentkezett a 20 éves Halott Pénz Hír

20 éves Halott Pénz A Halott Pénz eddigi legnagyobb koncertjére készül a Puskás Arénában, de a stúdióban is aktívak maradtak. Az őszi Oh igen! után most itt a legújabb Halott Pénz dal, a Ha bántanak az emberek, amelyet Budapesten élőben először június 8-án lehet majd hallani a zenekar jubileumi koncertjén. A zenekar

A Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars Hír

Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars Nem titok, hogy az őrületes - vagy méginkább őrült - koncertjeiről ismert Bohemian Betyars szereti a kísérletezést, és ennek eredményeképp az idén 15 éves zenekar történetében először a világ minden tájáról enged be közreműködőket saját zenei univerzumába. Ennek igazi ékköve a most megjelenő Rush

Megjelent a Margaret Island új nagylemeze Hír

Margaret Island: Minden levegővétellel újra megszületünk Április 10-én megjelent az idén tizedik születésnapját ünneplő Margaret Island ötödik stúdióalbuma, a Minden levegővétellel újra megszületünk, melyet április 19-én, telt ház előtt mutatnak be a Magyar Zene Házában. A zenekar azt mondja, ez a pályafutásuk legszemélyesebb lemeze, mellyel egy időben