Megjelent B-Andrix FEL(L) című EP-je Hír

B-Andrix - FEL(L)

Hirdetés

Megjelent a FEL(L) című EP, amely 5 dalban foglal össze 20 évet. A kétnyelvű középlemez szövegvilágának fókuszába a magas és mély fogalmának összefonódása, szükségszerű egymásra utaltsága került, erre céloz az angolul és magyarul látszólag önellentmondó cím is: fel/fell.

B-Andrix (civil nevén Berta András), aki korábban a Flying TV nevű underground rock zenekar énekese volt, hű maradt gyökereihez, szóló projektjével sem került túl messze a 90-es évek seattle-i hangulatától. A dalok kivétel nélkül akusztikus gitár-ének vázra épülnek, percussion és basszus szólamokkal megtámasztva, de színezik őket dobro, elektromos gitár, dob és billentyűs részek is.

B-Andrix az EP-ről:

“Kb. 20 évvel azután, hogy felvettem az első pár dalos demómat, eljött az ideje rögzíteni egy újabb adagot. Tán az elmúlt két évtized rövid összefoglalásaként, valami tábortűz érzéssel, négy akkordon, itt-ott színezgetve… nem akar ez többet a világtól, de nekem nagyon sokat jelent. És nyilván nem lenne mit összefoglalni, ha nem lettek volna zenésztársak és zenekarok ezen az úton, akikkel sok-sok évet töltöttünk közösen próbatermekben, színpadokon, stúdiókban, kocsmákban, magasan és mélyen. Ez az önálló anyag is csak annyira lehet önálló, ahogy az életben bármi… azaz semmi. Tele van Flying TV-vel, Goin’ Batmannel meg FAEKkel. Utóbbival annyira, hogy az egyetlen felvett, kb. senkinek meg nem mutatott dalunkat ide most szépen be is pakoltam. Szóval nagy kösz nekik, hogy ez így összeállhatott. Meg nagy kösz Illésnek - aki ráadásul Nagy -, hogy megkeverte, hangszerelte és producerként is segítette a munkámat. És nagy kösz Neked, hogy meghallgatod.”

Az EP-hez eddig egy szövegvideó készült a Feljebb című dalból. A videó érdekessége, hogy a szerző 9 éves lánya, Berta Panna Róza készítette régi koncertképek és saját rajzai felhasználásával:

És ha kb. 15 éve épp nem jött szembe, akkor íme egy Flying TV videó is. Akkoriban azért sem kapott túl nagy nyilvánosságot, mert mire elkészült, maga a zenekar már nem létezett:


B-Andrix

* * * 

Kapcsolódó

Megérkezett Azahriah új albuma! Hír

Azahriah - skatulya I. Nyolcszámos lemezzel jelentkezik májusi tripla Aréna-koncertje előtt Magyarország legnépszerűbb előadója. A skatulya I. című lemezről a mariana.árok már túlszárnyalta a 2,5 milliós megtekintést YouTube-on, a cipoe pedig szintén hasít: 1,6 millió megtekintésnél jár. Ezekhez érkezik most hat további

Senki nincs már ébren’ - Megjelent az AWS új dala Hír

AWS ‘Senki nincs már ébren’ Finisben az AWS májusban érkező új lemeze. Itt a harmadik és egyben utolsó felvezető dal az ‘Innen szép nyerni’ albumról, a videóklip pedig Sáfrány Levente nevéhez köthető aki többek között olyan hollywoodi produkciókban dolgozott korábban mint az Oscar díjas “Poor Things” a “Witcher” vagy a “Cons

Új dallal jelentkezett a 20 éves Halott Pénz Hír

20 éves Halott Pénz A Halott Pénz eddigi legnagyobb koncertjére készül a Puskás Arénában, de a stúdióban is aktívak maradtak. Az őszi Oh igen! után most itt a legújabb Halott Pénz dal, a Ha bántanak az emberek, amelyet Budapesten élőben először június 8-án lehet majd hallani a zenekar jubileumi koncertjén. A zenekar

A Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars Hír

Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars Nem titok, hogy az őrületes - vagy méginkább őrült - koncertjeiről ismert Bohemian Betyars szereti a kísérletezést, és ennek eredményeképp az idén 15 éves zenekar történetében először a világ minden tájáról enged be közreműködőket saját zenei univerzumába. Ennek igazi ékköve a most megjelenő Rush