Megjelent Dallos Bogi friss klipje Hír

Hirdetés

Dallos Bogi első lemeze három éve jelent meg, azóta több klipje látott napvilágot, valamint beturnézta az egész országot. A fiatal énekesnő most egy vadonatúj dallal jelentkezik, amely az elvesztés, elengedés és elmúlás témáit járja körbe.

Dallos Bogi hat éve igazán aktív a magyar zenei életben, amely idő alatt számos dalt és egy lemezt adott ki, valamint megnyerte a Fonogram-díjat is az év felfedezettje kategóriában. A még mindig nagyon fiatal énekesnő 2017-es albuma után, is több sikeres dalt adott ki. Legutóbbi szerzeménye ’Keresem a helyem’ címmel jelent meg az ősszel és már túl az egy millió megtekintésen is, most pedig egy egészen más hangulatú single-je jelent meg.

„A Már értem egy igazán nagyjelentőségű dal számomra, amely egy személyes történetet dolgoz fel,
az elvesztésről, elengedésről és elmúlásról szól. 2 éve vesztettem el a nagymamámat, és most értem meg rá, hogy ezt az érzést kiadjam magamból ilyen formában. Szerettem volna, hogy ez a dal a mi közös történetünk legyen, arról az állapotról szól, amikor először éled át, hogy valaki nincs többé. Számomra ez nem szomorú, inkább egy ráeszmélés az együtt töltött idő, élmények jelentőségére, megbecsülésére. Természetesen nem szeretném ráerőltetni a hallgatókra az értelmezést, mindenki érezze azt, amit neki jelent.”
 – mesélte a dalról Bogi, amelyet Wagner Emillel közösen írt, és Somogyvári Dani hangszerelt.

„Úgy érzem, hogy egy nagyon intim, letisztult, szép képi megvalósítást kapott a dal. A forgatás legizgalmasabb pillanatai a víz alatti jelenetekhez kötődnek, ahol igazán különleges felvételek készültek.” – folytatta az X-Faktor friss mentora a klipről, amelyet Mák Roland rendezett. Bogi friss új kislemeze tavasszal lát napvilágot, amelyet az Akvárium Klubban mutat be egy nagyszabású koncert keretein belül április 9-én.

 

Dallos Bogi press

Kapcsolódó

Megérkezett Azahriah új albuma! Hír

Azahriah - skatulya I. Nyolcszámos lemezzel jelentkezik májusi tripla Aréna-koncertje előtt Magyarország legnépszerűbb előadója. A skatulya I. című lemezről a mariana.árok már túlszárnyalta a 2,5 milliós megtekintést YouTube-on, a cipoe pedig szintén hasít: 1,6 millió megtekintésnél jár. Ezekhez érkezik most hat további

Senki nincs már ébren’ - Megjelent az AWS új dala Hír

AWS ‘Senki nincs már ébren’ Finisben az AWS májusban érkező új lemeze. Itt a harmadik és egyben utolsó felvezető dal az ‘Innen szép nyerni’ albumról, a videóklip pedig Sáfrány Levente nevéhez köthető aki többek között olyan hollywoodi produkciókban dolgozott korábban mint az Oscar díjas “Poor Things” a “Witcher” vagy a “Cons

Új dallal jelentkezett a 20 éves Halott Pénz Hír

20 éves Halott Pénz A Halott Pénz eddigi legnagyobb koncertjére készül a Puskás Arénában, de a stúdióban is aktívak maradtak. Az őszi Oh igen! után most itt a legújabb Halott Pénz dal, a Ha bántanak az emberek, amelyet Budapesten élőben először június 8-án lehet majd hallani a zenekar jubileumi koncertjén. A zenekar

A Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars Hír

Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars Nem titok, hogy az őrületes - vagy méginkább őrült - koncertjeiről ismert Bohemian Betyars szereti a kísérletezést, és ennek eredményeképp az idén 15 éves zenekar történetében először a világ minden tájáról enged be közreműködőket saját zenei univerzumába. Ennek igazi ékköve a most megjelenő Rush