Megjelent Meghan Trainor vadonatúj albuma, a "Treat Myself" Hír

Hirdetés

A Grammy-díjas dalszerző, énekesnő Meghan Trainor hosszú várakozás után, 2020. január 31-én végre megjelentette harmadik albumát, „Treat Myself” címmel.

Az új lemez megjelenését olyan sikeres kislemezdalok előzték meg, mint a „No Excuses”, amely megjelenése óta már platina státuszt ért el, és jelenleg 106 milliós hallgatottságon áll a Spotifyon. 2019 végén egy újabb számot mutatott be „Wave” címmel, amelyet később nagy sikerrel adott elő, többek között a „The Voice” című műsorban is. „Blink” című dala már megjelenésekor hatalmas kritikai sikernek örvendett, a Rolling Stone magazin a „motivációs himnusz” jelzőt adta neki, az Idolator pedig már ekkor biztos volt az album sikerében: „ (az album) megéri a hosszú várakozást, hiszen olyan minőségi dalokat tartalmaz majd mint a „Blink””.

Legújabb kislemeze a „Nice to Meet Ya”, amely Nicki Minaj vendégszereplésével készült, egy vadonatúj arcát mutatja meg a szupersztárnak. A kilencvenes évek R&B ritmusait a modern hangzással ötvöző dalban, Meghan a különleges dallamokat egy suttogós refrénig vezeti el, ahol az ikonikus Nicki Minaj kapcsolódik be, vad és tüzes ritmusaival. A dalhoz egy látványos videoklip is készült, amelyet a „Dolgozó Nő” című klasszikus film ihletett.

Az albumon dalai között található meg továbbá a pimasz hangvételű „Genetics” is, amelyben újra a Pussycat Dolls-al közösen szerepel Meghan, és együtt űznek gúnyt a műanyag szépségekből. A „Babygirl” című dal jelenti az album érzelmi csúcsát,  ahol mennyei harmóniák között az énekesnő az önmagunk elfogadásáról és szeretetéről énekel.

Meghan Trainor aki jelenleg a The Voice UK bíráinak csapatát is erősíti, hamarosan egy Maroon 5-al közös, hatalmas turné keretein belül mutatja be a „Treat Myself” dalait.

A „Treat Myself” dallista:

  1. Wave [feat. Mike Sabath]
  2. Nice To Meet Ya [feat. Nicki Minaj]
  3. Funk
  4. Babygirl
  5. Workin’ On It [feat. Lennon Stella & Sasha Sloan]
  6. Ashes
  7. Lie To Me
  8.  Here To Stay
  9. Blink
  10. Genetics [feat. Pussycat Dolls]
  11. Evil Twin
  12. After You [feat. AJ Mitchell]
  13. Another Opinion
  14. No Excuses
  15. Have You Now

 

Sony Music

Kapcsolódó

Megérkezett Azahriah új albuma! Hír

Azahriah - skatulya I. Nyolcszámos lemezzel jelentkezik májusi tripla Aréna-koncertje előtt Magyarország legnépszerűbb előadója. A skatulya I. című lemezről a mariana.árok már túlszárnyalta a 2,5 milliós megtekintést YouTube-on, a cipoe pedig szintén hasít: 1,6 millió megtekintésnél jár. Ezekhez érkezik most hat további

Senki nincs már ébren’ - Megjelent az AWS új dala Hír

AWS ‘Senki nincs már ébren’ Finisben az AWS májusban érkező új lemeze. Itt a harmadik és egyben utolsó felvezető dal az ‘Innen szép nyerni’ albumról, a videóklip pedig Sáfrány Levente nevéhez köthető aki többek között olyan hollywoodi produkciókban dolgozott korábban mint az Oscar díjas “Poor Things” a “Witcher” vagy a “Cons

Új dallal jelentkezett a 20 éves Halott Pénz Hír

20 éves Halott Pénz A Halott Pénz eddigi legnagyobb koncertjére készül a Puskás Arénában, de a stúdióban is aktívak maradtak. Az őszi Oh igen! után most itt a legújabb Halott Pénz dal, a Ha bántanak az emberek, amelyet Budapesten élőben először június 8-án lehet majd hallani a zenekar jubileumi koncertjén. A zenekar

A Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars Hír

Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars Nem titok, hogy az őrületes - vagy méginkább őrült - koncertjeiről ismert Bohemian Betyars szereti a kísérletezést, és ennek eredményeképp az idén 15 éves zenekar történetében először a világ minden tájáról enged be közreműködőket saját zenei univerzumába. Ennek igazi ékköve a most megjelenő Rush