Minden eddiginél szabadabb és bátrabb nagylemezzel jubilál a Belmondo Cikk
Hirdetés
Új, minden eddiginél szabadabb és bátrabb nagylemezzel ünnepli 15. születésnapját a Belmondo. A rockzenekar semmilyen elvárásnak nem akar megfelelni a Hülyegyerek című albumon, az eddigieknél jóval karcosabb, harapósabb dalok pedig megidézik Czutor Zoltán dalszerző-frontember volt zenekara, a Nyers slágereinek világát is. A Belmondo emellett idén kitüntetett figyelmet szentel a rock and roll legnagyobb hatású ikonjának, a 80 éve született és 40 éve elhunyt John Lennonnak is.
Idén ünnepli megalakulása 15. évfordulóját a Belmondo. A születésnapra jelent meg a rockzenekar Hülyegyerekek című új nagylemeze, amely megfelelési kényszer nélkül született.
- A mai magyar könnyűzenei nyilvánosság nem indokolja, hogy bármilyen szempontot figyelembe vegyünk. A Hülyegyerek című albumon ezért zeneileg, szövegileg és a hangszerelésben olyan szabadságfokkal, bátorsággal nyúltunk az alapötletekhez, amivel korábban a volt zenekarom, a Nyers albumain találkozhatott a közönség. A Nyers óta – vagyis lassan évtizedek óta - nem éreztem magam alkotóként ennyire felszabadultnak, mint most – mondta Czutor Zoltán Artisjus-díjas dalszerző, a Belmondo zenekar frontembere.
A Hülyegyerek című lemezre mélységek és magasságok között szívesen ugrándozó dalok készültek zenében és szövegben egyaránt. A Belmondóra jellemző fülbemászó dallamok mellett karcosabb, harapósabb dalok is születtek, amelyeket a stoner rock, a Red Hot Chili Peppers vagy a Rage Against The Machine inspirált. A témaválasztás is változatos a fájdalmas érzésektől a felszabadult hülyeségekig.
-A közönségnek írjuk a dalokat, a két fokmérő az értelem és az igényesség. Igyekszem kerülni a hűtőmágnes-bölcsességeket és kliséket a szövegekben, és nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a humorérzék és a szarkazmus kihalófélben van. A szövegírói szabadság abban is megnyilvánult, hogy ha a zene, a ritmika úgy kívánta, akkor bármit leírhattam, mert nem volt szempont, hogy a dal populáris vagy rádióbarát legyen – mondta Czutor Zoltán.
A Hülyegyerek című lemez már elérhető a nagy online zenei platformokon a Music Fashion Kiadó gondozásában. A Belmondo új klippel is kijött, elsőként a Betyár világ című dalhoz. -Több klipet forgattunk az elmúlt hónapokban, és először egy humoros, beszólogatós dallal szerettünk volna előrukkolni, de úgy éreztük, hogy a jelenlegi helyzetben nem lenne illendő. Ezért választottuk a Betyár világ című dalt, aminek a szövegvilága és a refrénje - “Magunk vagyunk komám!” - nem szándékos, mégis tökéletes időzítés a kényszerű bezártság idejére – mondta Czutor Zoltán.
A saját jubileuma mellett a Belmondo zenekar idén az eddiginél is hangsúlyosabb figyelmet szentel a legnagyobb hatású könnyűzenei ikonnak és egyben Czutor Zoli példaképének, John Lennonnak is. A művész idén lenne 80 éves, de éppen 40 éve, 1980-ban merénylet áldozata lett 40 éves korában. Ráadásul ha a 2020-as év dupla számait összeadjuk, akkor is 40 jön ki. Ha újra élőben léphetnek fel, a Lennon konstelláció című műsorban a Belmondo zenekar számos Beatles- és Lennon-szerzeményt gondol újra úgy, hogy az egy mai koncertszínpadon is megállja a helyét mind akusztikus, mind rockzenekari felállásban. Akik korábban már voltak Belmondo plays Beatles-koncerten, bizonyára ezt is kedvelni fogják.
Belmondo
Kapcsolódó
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé
Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk
Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat.
A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t
Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk
Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E