Műfajokon túli utazásra visz a Moped Loewen Cikk

Moped Loewen: Book of Navi

Hirdetés

Tízfős, nemzetközi zenészekből álló csapattal rögzítette a Moped Loewen Book of Navi című lemezét. A zenekar fúvósokra épülő, műfajokon átívelő komplex hangzásvilága az alapító, Varga Dániel szaxofonos és zeneszerző zenei vízióinak megtestesülése. A lemez dalszövegei a kereső ember sajátos útját mutatják be, miközben a kollektív zenekari hangzás, a dal egésze kerül fókuszba.

A Moped Loewen nemzetközi formáció, amit 2016-ban Varga Dániel szaxofonos, zeneszerző alapított. Az akkor még négyfős zenekar tagjai a grazi Zeneművészeti Egyetemen voltak osztálytársak. A csapat a post-műfajok világának egyik legizgalmasabb képviselője, fúvósokra épülő hangzásviláguk leginkább experimentális jazz-rock és indie rock alapokra épül.

„Nagyon sok minden hatással van rám, néha olyan műfajok is, amik nincsenek egymással köszönőviszonyban sem. Mindig próbálok egészséges egyensúlyt találni a fúziómban, de leginkább saját hangzásra, saját műfajra törekszem. A kategorizálás nagyon nehéz, főleg most, a 21. században, amikor több ezer új zene jelenik meg egy nap. Ha muszáj, akkor magunkat általában experimentális indie rock orchestrának állítom be, de nem tudom, mennyire pontos ez a meghatározás. Ahogy teltek az évek és a saját ambícióim, zenei vízióim, ízlésem alakult, úgy változott a zenekar munkássága is. A mostani albumon teljesen átvette az uralmat a singer-songwriteres megközelítés, amit szerettem volna azzal a világgal kombinálni, amit a Jazz Rock Orchestra kislemezen elkezdtem, de egyúttal el is távolodni a big bandekre jellemző hangzástól, ritmikáktól, riffektől és kliséktől. Sok sound design ötletet tartalmaz, amit leginkább a fúvós felvételek manipulásával értünk el.  Általában free jazz és noizz által inspirált fúvós elemekkel dolgoztunk, amik stabil gitár alapokra és groove-okra épültek. Rövidebbek az individuális szólista megnyilvánulások, inkább egy kollektív zenekari hangzásra törekedtem” - meséli a zenekar vezetője, Varga Dániel.

A Book of Navi című lemezt 2020 nyarán rögzítették egy intenzív, tíz napos időszakban. Az album címe magyarra lefordítva a „próféta könyvét” jelenti. Teológusok szerint - a közhiedelemmel ellentétben - a prófétálás nem azonos a jövő megmondásával. Hanem egy szellemi ösztönzés alatt elmondott, kiáradó beszéd, vagy viselkedés, sőt akár tánc vagy ének is lehet. „Ezzel pedig teljes mértékben tudtam azonosulni. Amikor zenélek, komponálok vagy improvizálok, mindig ezt a kitörő extatikus szellemi élményt keresem. Ezt pedig igyekszem megosztani másokkal is” – emeli ki Dani.  A mostani felállásban mindenki jazz tanszakot végzett, professzionális jazz és session zenész, akik mindannyian az újat, az új hangzásokat keresik. Az albumon nyolc számot Varga Dániel írt és legnagyobb részét ő is hangszerelte, Daniel Holzleitner pozanista pedig három hangszereléssel és egy saját számmal járult hozzá a lemezhez.  A dalszövegek olyan tapasztalok, érzések, imák, gondolatok megéneklése, amit Dani az elmúlt 29 évben hitével kapcsolatban megélt.

Moped Loewen: Book of Navi - közreműködő zenészek:

  • Varga Dániel (magyar) - ének, szaxofon, szintik,

  • Piotr Lipowicz (lengyel) - gitár


  • Fenyvesi Márton (magyar) - gitár

  • Thilo Seevers (német) - billentyűk

  • Gyányi Marcell (magyar) - basszusgitár

  • Matheus Jardim (brazil) - dob

  • Daniel Holzleitner (osztrák) - harsona

  • Karel Eriksson (svéd) - harsona

  • Nikola Vukovic (szerb) - trombita, szárnykürt

  • Jan Lovsin (szlovén) - trombita, szárnykürt

 

Moped Loewen: Book of Navi a Spotifyon >>>

 

Moped Loewen

Kapcsolódó

Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk

Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé

Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk

Nem vagyunk egyedül a nehézségek tengerén – új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól   Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat. A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban   Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t

Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk

Góbé - Induló Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E