Népzenei album a Bagossy Brothers Company-tól Cikk

Bagossy Brothers Company - Erkel Színház

Hirdetés

Csillag Az Égen című népzenei műsorát októberben tripla telt ház előtt mutatta be a Bagossy Brothers Company az Erkel Színházban. A csapat az előadás teljes zenei hanganyagát egy különleges albumon jelentette meg. A legnépszerűbb Bagossy-dalok népzenei átdolgozásában a szülőföldjükre jellemző népdalkincs is fontos szerepet kapott.

A Bagossy Brothers Company legnépszerűbb dalainak népzenei átiratához az első szikrát néhány éve a Szimfonik műsorunkban elhangzott, Harmonikás című dal Hegedűs néven megszületett átirata adta, ami annak a műsornak mindig a csúcspontja volt. „Ahogy teltek az évek a koncertek utáni backstage mulatozások alkalmával – elsősorban Zsombi jóvoltából – többször került elő a hegedű, mint a Bluetooth hangszóró. Innen pedig már egyenes út vezetett oda, hogy ebből a nyilvánosságnak is megmutassunk valamit. Ugyanakkor nem csak egy szimpla mulatozást vittünk színpadra, hanem a dalok átalakítása közben egyre több, a szülőföldünkre jellemző népdal épült be Molnár Szabolcs prímás jóvoltából a számokba. Ezután az egész, egy dramaturgiai szál mentén, kicsit a színházi körülményekhez is hozzá lett alakítva” - meséli Bagossy Norbert, a zenekar frontembere.

A műsor színházi megvalósításért Vecsei H. Miklós rendezőként, Berecz István pedig koreográfusként felelt. A zenei átiratokat Molnár Szabolcs készítette, mellette a koncerteken a Cika zenekar, Antal Csenge népdalénekesnő és 20 néptáncos működött közre. A műsor zenei anyaga digitálisan december 6-tól, fizikai formában pedig december 9-től érhető el.  A zenekar Menetszél címmel indított videósorozatának legújabb részében a rajongók bepillantást nyerhetnek a Csillag Az Égen című műsor születésébe.

A Bagossy Brothers Company jelenleg karácsonyi koncertekkel járja az országot. 2025 március 8-án pedig visszatérnek az MVM Dome-ba, hogy kizárólag erre az alakalomra tervezett egyedi látvánnyal és programmal kápráztassák el a közönséget.

 

Bagossy Brothers Company

Kapcsolódó

Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk

Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé

Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk

Nem vagyunk egyedül a nehézségek tengerén – új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól   Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat. A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban   Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t

Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk

Góbé - Induló Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E