Outland - Megjelent a New Fossils új dala Cikk
Hirdetés
Az egyik legígéretesebb és legizgalmasabb fiatal szupergroup, a New Fossils egészen újszerű megközelítésben nyúl a jazz műfajához. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy olyan könnyűzenei formációk tagjai álltak össze, mint a MÖRK, a Deep Glaze, a MORDÁI és a LAIHO. Április 14-én megjelenő bemutatkozó lemezük az ígéretük szerint kísérletező lesz, amin helyet kap többféle stílus, hangzásukban mégis összekapcsolódnak. Ezt támasztja alá most megjelenő harmadik, Outland című kislemezük is.
A New Fossils első, The River Can Not Go Back című dala Fekete-Kovács Kornél közreműködésével készült, és a hófödte tájakra kalauzolta a hallgatót egy epikus, közel 10 perces darabbal, míg az Idris című számba csempészett fesztelen beat már egy táncolhatóbb oldalát mutatta meg a zenekarnak. Az előzményekhez képest most pedig egy még könnyedebb dallal jelentkeznek. Az Outland a zenekar gitárosának, Tóth Istvánnak az ötletéből formálódott, ehhez Szabó Dániel Ferenc (dob) írt további két témát. Saját bevallásuk szerint a céljuk az volt, hogy a három dallam egyikből a másikba átúszva hömpölyögjön végig egészen a végéig, ahol a dal megérkezik, és feloldódik valami láthatatlan szabadságban.
A témát illetően nem először nyúlnak egészen konkrét, már-már videoklip-szerű megközelítés felé. Míg első kislemezükhöz a hegyek közti csónakázást képzelték el, ezúttal egy sokkal hétköznapibb szcenárióban találhatjuk magunkat. Szabó Dániel Ferenc erről a következőképp mesél:
“Ahogy zeneileg, úgy mondanivalóban is valami ilyesmit szerettünk volna megfogni: egy olyan érzést ami leírja az utazást és a hazautazást, miközben benne van a pusztaság és valami nagyobb tér látványa. Mintha hazafele tartanál, és az autóból az ablakon át nézve látnád az elhaladó búzamezőket és erdőket, miközben pedig tele vagy mindenféle gondolattal.”
Az Outland tehát tökéletes aláfestő zene hazautazáshoz, és egyben egy harmadik, a korábbinál felszabadultabb oldalát mutatja be a sokszínű formációnak. A New Fossils azonban bőven tartogat még meglepetéseket hamarosan megjelenő debütáló lemezükön is, amelyet közösségi finanszírozás keretében támogathatunk >>>
New Fossils
Kapcsolódó
Saját rendezésű videóval jelentkezett az idén 15 éves Paddy and the Rats Cikk
15 éves lett idén a Paddy and the Rats, amit június 9-én ünnepelnek meg egy nagyszabású koncert keretein belül a Budapest Parkban.
Különleges műsorral készül a jubileumi nagykoncertre a Paddy and the Rats, ahol természetesen felcsendülnek majd a 15 év nagy slágerei, de a régi dalok mellett helyet
A 22 éves. slágergyáros Mimi Webb a Sziget Nagyszínpadot is beveszi 2023-ban Cikk
Ha úgy vesszük, Mimi Webb sztorijában semmi különleges nincs. 13 évesen kezdett dalokat írni, miután megtanult gitározni és zongorázni, majd miután 16 éves korában a Brighton Music College diákjaként megmutatta magát pár zenei versenyen, elég egyértelmű lett, hogy zenélnie kell. Mármint megélhetés
Megérkezett Grazzy és Cold Gee közös EP-je - Bemutató a Turbinában Cikk
A GrossKidzből is ismert, Grazzy és Cold Gee ragadós verzéi, Bari basszusokkal dúsított, feszes és telített beatjei teszik jellegzetessé vadiúj, ’PROJECT G’ című EP-jüket. A trap srácok élőben is elhozzák új kislemezüket a Turbinába június 3-án, akik őrjöngések, fejen táncolás, sírás és miegymás h
Leander Kills: új klip, május 20-án debütál élőben az új felállás Cikk
A 299. koncertjére készülő Köteles Leander 2023. május 20-án szombaton este az Akvárium Klub Nagy Halljában fogja bemutatni először budapesti közönségének a Leander Kills új felállását és a vadonatúj „Falakon túl” is itt hangzik el majd az első alkalommal élőben. Az új dal zeneszerzője Köteles Lea