Pásztor Anna: "Számomra a fesztiváloknak mindig karácsonyillata, karácsonyíze van" Cikk

Anna and the Barbies

Hirdetés

Pásztor Anna úgy érzi, hogy évek óta ez az első igazi nyara. Gyerekeivel kiköltözött a Pilisbe, ahol minden nap egy kis nyaralásnak tűnik, emellett szép számban vannak fellépései is. A Sziget Fesztiválon is színpadra lép az Anna and the Barbies.

A Petőfi Kulturális Ügynökség által színpadra állított kitelepülés-sorozat célja, hogy olyan kulturális programokat nyújtson, amelyek az underground és a mainstream műfajokkal kézen fogva vonultatják fel a hazai és határon túli magyar értékteremtők legjavát, és mutatják be a kevésbé közismert, de annál tehetségesebb előadók és alkotók munkásságát. A HAJÓGYÁR Petőfi Színpad összesen 24 napon át tartó, több mint 200 programot kínáló fesztiváljelenléte több tucat zenei szakember bevonásával valósul meg. A Petőfi Kulturális Ügynökség és a Hajógyár ezáltal a magyar zenei szegmens összes elemét támogatja.

Pásztor Anna úgy gondolja, rohanó világunkban a fesztiválok mindennél fontosabbak, számára ezek igazi kánaánt jelentenek. „Számomra a fesztiváloknak mindig karácsonyillata, karácsonyíze van, ez az élet ünneplése. Ha valamit istenítek, az a zene, a művészetek. Nekem ez egy kánaán, egy habzsi-dőzsi, egy oázis ebben a rohanó világban, ahol az emberek kieresztik a gőzt. Párját ritkító alkalom, ahogy az emberek örülnek egymásnak. Azért volt nehéz túlélni az elmúlt két évet, mert szét voltunk választva egymástól. Csomó boldog ember között mindenki boldog lesz, picit megáll az idő, olyan, mint egy felnőtt vidámpark” – kezdte az énekesnő. „Változik azért a szórakozásban a vehemenciám, most már, hogy többen ismernek minket, igyekszem visszafogottabb lenni. A Sziget Fesztiválon rengeteg a külföldi, így lazán tudunk mi is vegyülni a fesztiválozókkal"

– tette hozzá Anna, aki zenekarával heti két-három helyen lép fel, ami szerinte egy egészséges mennyiség, így van ideje alkotni, a családjára és megélni a nyarat is.

„Kiköltöztünk a Pilisbe egy kis faházba, van egy kis dézsa, amit fel tudok fűteni, egy kis gumimedence a családnak, még a kutyának is van egy kis, műanyag, teknősalakú pancsolója. Fantasztikus a kilátás, halálos a nyugalom, teljes a béke. Nincs rohanás, lemegyünk a tóhoz, a játszóparkba, a játszótérre, végre igazi nyaram van. Szeretem a várost, de az előző két évben rájöttem, hogy nem bírom a bezártságot, kellett ez a hegyteteji nyár, egy tó partján. Idén először Pásztor Anna napozott! Húsz éve nem napoztam, most végre sikerült” – mesélte az énekesnő.

 
 
Anna And The Barbies

Kapcsolódó

Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk

Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé

Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk

Nem vagyunk egyedül a nehézségek tengerén – új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól   Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat. A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban   Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t

Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk

Góbé - Induló Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E