Halott Pénz: Mindenre ráveszel - itt az új klip! Hír

Megjelent a Halott Pénz zenekar legújabb dalához készült videoklip! „Mindenre ráveszel” című felvételük a február 15-én mozikba kerülő Valami Amerika 3 egyik betétdala. A számban közreműködik Kőváry Zoli, aki többek között az "Erre még meghívlak" című sláger kapcsán dolgozott együtt a zenekarral. 

Hirdetés

"Örömmel fogadtuk el a felkérést, mert szerettük a Valami Amerika filmeket. Ezzel együtt már régóta izgatott egy filmzene vagy betétdal gondolata, mert nagyon izgalmas feladat egy ilyen munka. Herendi Gábor bizalma nagyon jól esett a dal kapcsán, és örülök, hogy a végeredmény nagyon tetszett nekik!" - mesélte Marsalkó Dávid.

A csapat közben gőzerővel készül a tavaszi három nagy Aréna koncertjére! Az ország három nagy csarnokában adnak koncertet, amire eddig még nem volt lehetőségük. Mini Aréna-turnéjuk keretében 2018. március 17-én a győri Audi Arénábanmárcius 24-én a debreceni Főnix Csarnokbanáprilis 6-án pedig aPapp László Budapest Sportarénában lépnek színpadra. A rajongók ezúttal új környezetben, egy fergeteges show keretében találkozhatnak kedvenceikkel, ahol elhangzanak majd az olyan jól ismert slágerek, mint A feneked a gyengém, a Valami van a levegőben vagy a Darabokra törted a szívem, de számos meglepetéssel is készül a zenekar.

 

Sajtóanyag: Halott Pénz

Kapcsolódó

'Physical' - megérkezett Dua Lipa új klipje! Hír

Ha létezne slágergyár, akkor egészen biztos, hogy Dua Lipa lenne az elnöke. Megjelent a brit fiatal tehetség legújabb dala, a „Physical”, ami garantáltan szerelem első hallásra. Április 3-án megjelenő „Future Nostalgia” albumáról már két tracket bemutatott, amelyek azonal elnyerték a közönség tet

Képzelt Város: február közepén érkezik az új album, lemezbemutató az A38-on Hír

Majd' négy évvel előző nagylemezét követően február 14-én jelenik meg a Képzelt Város ötödik albuma. A Samizdat bemutató koncertje február 15-én lesz az A38 Hajón. Hazánk egyik legmarkánsabb poszt-rock zenekara, a Képzelt Város az elmúlt időszakban picit elvonult, most azonban a hallgatást egy új

Lukas Graham: 'Here' - dalpremier Hír

Lágy popdallal jelentkezik a többszörös Grammy-jelölt Lukas Graham. A banda egy igazán mély tartalommal bíró szerzeményt mutat be. A “HERE (For Christmas)” az énekes gyerekkori barátjáról szól, aki már nem lehet közöttünk.  A Lukas Graham énekes nevével fémjelzett dán zenekar 2016-ban tett szert

Friss klippel együtt érkezett a Tales of Evening új lemeze Hír

A novemberi HammerWorld Magazin mellékleteként, illetve gyönyörű digipak csomagolásban is megjelent a TALES OF EVENING új, angol nyelvű nagylemeze, melynek a Shelterless Soul című dalához készült videoklipje már meg is nézhető a zenekar Youtube csatornáján. Az A New Dawn Awaits az eddig megjelent