Quimby: őszi turné az idén 20 éves Ékszerelmére album jegyében Hír
Hirdetés
Az ezredfordulót és egyik legismertebb lemezét, az idén 20 éves Ékszerelmére albumot idézi meg ősszel a Quimby. A kilenc állomásos turné novemberben indul, a turné során pedig a zenekar nem csak a lemez dalait játssza végig, de az akkori partik hangulatát is visszahozza, a közönség segítségével pedig elkészíti online emlékalbumát is.
Az 1999-ben megjelent lemez nemcsak a zenekar egyik legjelentősebb albuma, de egyben azt a korszakot is megidézi, amikor a pszichedelia és a partizene örvénylett mindenhonnan és húzta be a klubokba az embereket. Ez a kor pedig vitathatatlanul hatott az Ékszerelmére dalaira, mind zeneileg, mind tematikáját tekintve. Az ezredforduló, amikor elsötétült az ég a napfogyatkozás miatt, megjelenik a Red Hot Chilli Pepperstől a Californication, a Muse-tól a Showbiz, dübörög az europop, itthon DJ Palotai és a Tilos dj-i diktálják a tempót, bemutatják a mozikban a Harcosok Klubját és a Matrixot. Az ezredforduló miatt pedig egyre inkább az jár az emberek fejében, hogy mennyire uralnak bennünket a gépek, lesz-e világvége, ha a kilencvenes évek végén átfordul a mutató. Ebben a korszellemben született meg az Ékszerelmére lemez is, mellyel együtt most 20 évvel később a Quimby elhozza az akkori bulik hangulatát is. A turné állomásain Tóth Sándor szaxofonos, valamint DJ Bootsie lesz a vendégük, aki szettjével minden alkalommal gondoskodik róla, hogy a közönség ismét 1999-ben érezze magát, a koncertek után pedig ő felel a partiért is.
Ekkoriban kezdte a zenei sajtó a legjobb koncertzenekarként számon tartani a Quimbyt, a klubok már megteltek a nevük hallatára és egyre nagyobb színpadok kerültek a fesztiválokon is a talpuk alá. Az Ékszerelmére albumot több hazai médium is a ’90-es évek egyik legjobb lemezének nevezte, 2000-ben pedig Fonogram-díjra is jelölték a korongot. Zeneileg is ekkora alakult ki leginkább a Quimbyre jellemző máig markáns hang, amely a lírát, a punk és a rock and roll erejét vegyíti a countryval, a pszichedeliával és a képszerű, gyakran szürreális dalszövegekkel. Ezt a világot pedig Antal Nimród véste képekkel is a fejünkbe az Androidő és a Halleluja klipjeivel.
Az Ékszerelmére 20 turné november 8-án indul Veszprémben, fellépnek Vecsésen, Szegeden, Székesfehérváron, Pécsett, Törökszentmiklóson, Zalaegerszegen és Sopronban is, a körutat pedig az A38-on zárják, december 21-én.
További részlete a Quimby hivatalos oldalán >>>
Quimby
Kapcsolódó
Megjelent Kolibri második nagylemeze, a Rúnák Hír
Kolibri, polgári nevén Bognár Bandi énekes-dalszerző, zenei pályafutását 2018-ban kezdte angol nyelvű "Elloish" című EP-jével. 2019-ben bejutott a Kikeltető 30-as shortlistjébe. Később áttért a magyar nyelvű dalszövegekre, és 2020-ban kiadta a Szívavató című EP-t. Egyszálgitáros előadóként, melan
Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír
Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze
San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala Hír
A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, február végétől pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot.
"A san marinói jelentkezéssel az volt a célunk, hogy nemzetközileg is felhívjuk a figyelmet arra, hogy Magyar
Megjelent a Zsurlók, A Bence kalandjai új albuma Hír
Ahogy a kortárs irodalom háza táján, úgy a versmegzenésítés terén is új szelek fújnak: a mai nyelvezetet és aktuális problémafelvetéseket nem kell leporolni, ezek az alkotások minden korosztály számára adnak valamit – pont mint Jobbágy Bence zenei világa. Megérkezett az A Bence kalandjai formáció