Senki nincs már ébren’ - Megjelent az AWS új dala Hír
Hirdetés
Finisben az AWS májusban érkező új lemeze. Itt a harmadik és egyben utolsó felvezető dal az ‘Innen szép nyerni’ albumról, a videóklip pedig Sáfrány Levente nevéhez köthető aki többek között olyan hollywoodi produkciókban dolgozott korábban mint az Oscar díjas “Poor Things” a “Witcher” vagy a “Constellation”. Elindult a lemez előrendelés is, amiből megtudhatjuk, rendhagyó módon társasjátékkal készült a kiadvány.
“Szerettünk volna kipróbálni egy teljesen más képi formátumot, mint amik az utóbbi időben jellemzetek minket így a ‘Senki nincs már ébren’ sok mindenben különbözik az eddig megszokott AWS klippektől. Nem szerepel benne a zenekar, nincs benne zenélős rész, így nagyobb hangsúlyt kapnak a karakterek, a fényképezés és a történet. Levivel a legjobb időben sodort össze minket az élet, nagyon egy hullámhosszon voltunk, és úgy érezzük maximálisan azt valósította meg amit elképzeltünk, nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen profi stáb dolgozott a videón.”
“Tudtam, hogy egy narratív videoklipet szeretnék készíteni. Amikor felvázoltam az ötletemet a zenekarnak, mindannyiunk meglepetésére ők is egy nagyon hasonló történetű klipet képzeltek el a számhoz, ezért felkértem Belső Marcell barátomat, hogy írja meg a forgatókönyvet, és végül együtt is rendeztük meg a videót. Ezúton is szeretném megköszönni a közel 30 fős stábnak az emberfeletti teljesítményüket és hogy nem mindegyikük törölte ki a telefonszámomat az utolsó 18 órás forgatási napunk után.
Első sorban az izgatta a fantáziánkat, hogy el tudunk-e mesélni képekkel egy teljesen szürreális környezetben játszódó, de mégis kerek történetet. Ennek a David Lynch borzalmait idéző világnak megvan a maga abszurd, de következetes rendszere, amin belül szereplőink mozognak. Főszereplőnk, Gréta értelmetlen munkát végez egy értelmetlen helyen, ami ellen tudata különböző rétegei egyre nagyobb összhangban lázadnak. Végül húz egy merészet és szembenéz azzal, ami okkal van elzárva. A számnak nagyon erős szövege van, amit mindenkinek a maga módján kell értelmeznie - a klip pedig igyekszik ilyen-olyan játékszerekkel szolgálni ehhez.”
Kökényes Dániel, a zenekar gitárosa és a kreatív koncepció egyik ötletgazdája így mesél az elmúlt hónapok munkájáról, a társasjátékról, lemez grafika koncepciójáról:
Sokáig sötétben tapogatóztunk, hogy milyennek kell lennie az “új AWS”-nek. Tomival is össze kellett szoknunk és meglátni, hogy mi az az irány, ami neki is jól áll és nekünk is teret enged arra, hogy az eddig tőlünk megszokott hangulat ne vesszen el, de tudjunk kísérletezni újabb, izgalmasabb dolgokkal is.
Ahogy sorra születtek meg a dalok és a szövegek, egy adott ponton egyértelművé vált számunkra, hogy nem mehetünk el az elmúlt évek történései mellett és ennek az anyagnak erről kell szólnia, minden mást teljesen bagatellnek éreztünk. Sajnos közben nem csak a zenekar életében, hanem a világban is szörnyű dolgok történnek így a borítóval szerettünk volna hidat építeni a kettő között.
Ugyan a dalok hangvétele elég mély és depresszív, mi alapvetően szeretünk humorral és szarkazmussal hozzáállni még a negatív dolgokhoz is. Az “Innen szép nyerni” lemezcím épp eléggé önirónikus ehhez, azt gondolom mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor annyira lent vagy, hogy fogalmad sincs innen, hogy fogsz majd felállni.
Először a lemezborító ötlete született meg, ami azt a körforgást szimbolizálja, hogy történik valami nagyon rossz dolog, nagy nehezen kihevered, aztán jön valami még durvább és ez az egész körforgás igazából sosem áll meg, de ahogy a képen is látszik építkezni kell, menni kell tovább. Ezen a ponton éreztük úgy, hogy ehhez a koncepcióhoz muszáj egy társasjátékot csinálnunk.
Ebben a társasban olyan zenekaros sztorikat olvashat majd mindenki, amin jókat lehet nevetni vagy éppen kicsit szomorkodni, esetleg átérezni milyen kínos helyzetekbe keveredett a zenekar. Szeretnénk kicsit még közelebb hozni a közönségünket, ez mindig is nagyon fontos volt számunkra. Ezen kívül a játék egyes részei lehetőséget adnak egy társaságnak még jobban elmélyíteni a kapcsolataikat, jobban megismerni egymást. Olyan funkciókkal színesítettük,ami szorosan köthető a zenekar belső poénjaihoz, vagy magához a zenész élethez, így egy kicsit mindenki beleszagolhat, hogy is működik ez a valóságban.
A grafikákat Barna Joci (BROWN) készítette. A kezdetektől fogva nagy összhang volt közöttünk és nagyon izgalmas volt látni, ahogy szépen kockáról kockára megszületik a látványvilág, majd sikerült egy elképesztően jó merch kollekciót is megalkotni mindezek mellé.
Alig várom, hogy mindenkinek megmutassuk, min dolgoztunk az elmúlt közel másfél évben.
AWS lemezbemutató @ Budapest Park >>>
AWS
Kapcsolódó
Becsapódott az új All Machines Will Fail lemez - Kataklizma szeptember 28-án a Turbinában Hír
iamyank, Mohácsi Mátyás, Kocsis Máté triója, azaz az All Machines Will Fail 2022-es And We után kiadta második nagylemezét Don't Carve Icons, Build Boats címmel, amin a zenekar továbbra is a rituális, instrumentális, atmoszférikus nehéz zenék eszköztárával dolgozik és az emberiség végóráit, annak
LINKIN PARK: új énekes, új lemez és turné! Hír
Aligha lehetne felróni a Linkin Park tagoknak, hogy 7 év csend után szeretnék tovább vinni a zenekar gigászi örökségét. Ezért léptek egy óriásit és egy új énekessel - Emily Armstrong, a Dead Sara énekese - egy november 15-én érkező új albummal és egy instant villámturnéval a bandát újra feltették
A Wellhello legújabb dala teljes K.O. Hír
A "Mesélj még róla" az elnöki duó, a Hősök és Lil Frakk kollaborációja, a szám a tegnap induló Sztárboxban premierezett élőben. Az ütős dal a Wellhello, a Hősök és Lil Frakk közös szerzeménye. "Iszonyat régóta ismerjük egymást mindannyian, több közös dalunk is volt már különböző felállásokban.
itt az új Carnival Youth klip! Hír
A Carnival Youth megjelentette új groove-os dalát „Empire of Temptations” címmel, egy magával ragadó, saját készítésű klip kíséretében. A laza új dal egyben egy új fejezetet is jelent a csapat zenei útján. „A világjárvány elmúlt, elvégeztük az akadémiát és közeledünk a negyedik évtizedünkhöz, h