Szilárd ego tréninget tart - megérkezett az új EP Hír

Szilárd - itt az új EP

Hirdetés

Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája új EP-t jelentetett meg szólóformációjával. A popos dalok szerelemről, belső vívódásról szólnak, de mintha 2020 előszele is megcsapta volna már Szilárdot dalszerzés közben. A hatszámos EP-t Stuttgartban rögzítették, a címadó dalhoz pedig klip is készült, mely a lemezzel egyidőben debütál. 

Szilárd egy teljesen más énjét ismerhetjük meg szólóprodukciójában, ahol a hangsúly a zongorákra és az énekre kerül, melyben Galambos Dorina és Kiss Flóra a partnerei már évek óta. Az Ego tréning dalai néha elemi energiával rántanak ki a fotelből, míg máskor szomorú balladaként nyomják a szíveket. A kapcsolati témák mellett a számokban a belső vívódás, aggódás, a befurakodó negatív dolgoknak ellenszegülő pozitív gondolatok kapnak helyet. A májusban megjelent Mondd vagy súgd pedig mintha már akaratlanul is a karantén kilátástalan magányát hordozná magában.

Magam is meglepődtem azon, hogy ugyan a szövegek még 2019-ben íródtak, mégis valahogy mintha titkon sejtettem volna, mi vár ránk 2020-ban. Visszaköszönnek olyan érzések, képek, amiket az utóbbi hónapokban élünk át. Persze az örök téma, a szerelem sem hiányozhat a dalszövegekből, illetve annak sokféle aspektusa” - meséli a dalokról Szilárd. Az Ego tréning két szövegében Kardos Horváth János is segítségére volt.

Az Ego tréning egy hosszas folyamat eredménye: „Az évek alatt sok-sok ötletem halmozódott fel, amiket rögzítettem, majd elraktam őket egy mappába. Aztán tavaly úgy döntöttem, ideje lenne kezdeni velük valamit. Elkezdtem kiválogatni azokat, amiket tovább tudtam fejben gondolni, majd elkezdtem rajtuk dolgozni a zongorámon. Ami nem ment, azt kikukáztam. Végül hat dal maradt fent a rostán. Ezeket éreztem most aktuálisnak.”

Az EP-t végül Stuttgartban rögzítették Bernhard Hahn producerálásával, aki már több Szilárd anyagon is bábáskodott korábban.

Az EP megjelenésével egyszerre debütál az Ego tréning klipje is, mely egyfajta folytatása az albumot beharangozó szpotnak, melyben Epres Panni, Ott Anna és Mádai Vivien tartanak terápiás tréninget a zenekarnak: „Szerettem volna egy a dalhoz illően melankólikus klipet. Mivel dupla tempóban vettük fel, hogy aztán visszalassíthassuk a képet, a felvételek viccesek voltak, sok-sok bakival. De a végeredmény hozza azt, amit szerettem volna. Ez a dal formálódott meg leghamarabb az otthoni pianinón és a fejemben, szándékosan tartottam a hangszerelést minimálon, hogy tényleg olyan hangulat köszönjön vissza, mint amikor az ember teljesen kilátástalannak érzi a világot, de valahogy mégsem esik kétségbe. Egyfajta pozitív nihil” – kommentálja a klipet Szilárd. – „Szerettem volna úgy elindítani ezt az albumot, ahogy azt szerintem illő lenne. Ezért előre gondolkoztam és dolgoztam, és egy vizuális prológust forgattam a kezdő videó elé.”

Az EP összes számához készült videó, melyek innentől kezdve két havonta érkeznek majd. Az Ego tréning elérhető az összes online zeneáruházban, hamarosan pedig élőben is bemutatják az anyagot. 

 

Szilárd

Kapcsolódó

Megérkezett Azahriah új albuma! Hír

Azahriah - skatulya I. Nyolcszámos lemezzel jelentkezik májusi tripla Aréna-koncertje előtt Magyarország legnépszerűbb előadója. A skatulya I. című lemezről a mariana.árok már túlszárnyalta a 2,5 milliós megtekintést YouTube-on, a cipoe pedig szintén hasít: 1,6 millió megtekintésnél jár. Ezekhez érkezik most hat további

Senki nincs már ébren’ - Megjelent az AWS új dala Hír

AWS ‘Senki nincs már ébren’ Finisben az AWS májusban érkező új lemeze. Itt a harmadik és egyben utolsó felvezető dal az ‘Innen szép nyerni’ albumról, a videóklip pedig Sáfrány Levente nevéhez köthető aki többek között olyan hollywoodi produkciókban dolgozott korábban mint az Oscar díjas “Poor Things” a “Witcher” vagy a “Cons

Új dallal jelentkezett a 20 éves Halott Pénz Hír

20 éves Halott Pénz A Halott Pénz eddigi legnagyobb koncertjére készül a Puskás Arénában, de a stúdióban is aktívak maradtak. Az őszi Oh igen! után most itt a legújabb Halott Pénz dal, a Ha bántanak az emberek, amelyet Budapesten élőben először június 8-án lehet majd hallani a zenekar jubileumi koncertjén. A zenekar

A Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars Hír

Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars Nem titok, hogy az őrületes - vagy méginkább őrült - koncertjeiről ismert Bohemian Betyars szereti a kísérletezést, és ennek eredményeképp az idén 15 éves zenekar történetében először a világ minden tájáról enged be közreműködőket saját zenei univerzumába. Ennek igazi ékköve a most megjelenő Rush