Szívszaggató balladával jelentkezett a Góbé Hír
Hirdetés
A Góbé új dala alapját egy cigány ballada adja, az Árva dallamaiban pedig a gospel zene hatása is érződik. A dalhoz készült klipet Arlón vették fel, ahol újra találkozhattak a szeptemberi Kobucis koncerten támogatott fiatalokkal. A Góbé budapesti évzáró koncertje december 14-én lesz a Kelenföld Montázs Központban, ahol a Budapesti MediCantare Vegyeskar kíséretében állnak majd színpadra.
„A megnyugvás szó jut eszembe először, ha az Árvára gondolok. Két éve vettük fel a szám alapjait, de azóta sok gondolat és érzés változott bennünk, így tulajdonképpen az eredeti ötletünket alapul véve újraértelmeztük a számot. Ez sok vitát és feszültséget okozott, de ahogyan a dalszöveg íve is, mi is bejártuk a dal mélységeit és magasságait, és így lett az Árva, a Góbé lélek újabb darabkája”. – Meséli a dal születéséről Várai Áron, a zenekar énekese.
Az Árva alapja egy kispaládi többszólamú cigány ballada, a Martin György 1958-as gyűjtéseiből összeválogatott Dimó dalai I. Elveszett Éden II., archív népzenei felvételeket tartalmazó lemezről. A szomorú dalhoz a zenekar a gospel zene érzéseit párosította, így először szerepel vegyeskar a Góbé felvételén:
„A szöveg egy nehéz történetet mesél el, hogy a főhőst rabulejtő szerelem milyen rossz irányba terelte az életét. Énekel rabságról, szegénységről, börtönről, erőszakosságról, egyedüllétről, fájdalomról, nehéz érzéseiről. A mesélőt egy férfikar kíséri az autentikus felvételen, melyet az utolsó versszakban rekonstruálunk. A dal különlegessége továbbá, hogy először használunk vegyeskart egy felvételen, ami tovább emeli a hangzást az elképzelt gospel zenei irányba” – mondja a dal készítéséről Áron. – „Van az egészben egy kemény valóság, ami úgy gondolom, nem véletlenül talált ránk ebben a dalban. Az ukrán határ melletti nehéz cigány sors és családi állapotok csupasz tolmácsolása a Góbé gospel-szerű zenei világában. Megnyugvás, hogy elkészült a dal, jó érzés meghallgatni ezt a sztorit, még ha nehéz is a téma. Fontosnak tartom, hogy a mai világban az emberek figyeljenek egymásra, mert sokan vagyunk, és nem tesz semmit mosolyogni a másikra és örülni annak, amink van, esetleg megosztani azt másokkal.”
A település nem volt teljesen ismeretlen a Góbé számára, az őszi kobucis koncertükön is az arlói Szimfolk Zenei Műhely növendékeinek gyűjtöttek.
„Nagyon komoly beszélgetésekhez volt szerencsénk, ahol éreztük a közösség figyelmét, szeretetét, összetartását, szégyenét, nehézségét, mégis valami csibész mosoly volt mindenki arcán. Arló utcáin és környékbeli tájain, valamint egy kis házban forgattunk. A helyiek nem értették, mit keresünk ott, még kevésbé, hogy ez számunkra miért szép, de remélem mindenki látni fogja, mit láttunk meg benne! Korán reggel keltünk, hogy a dér és fagy még jelen legyen, mikor főhősünk elindul útjára, és napnyugtáig forgattunk, ahol már a megérkezés pillanatait vettük fel egy szakrális helyen.”
A klipet Bartis Milán, Kovács Gábor, Szűcs Alíz, Velkey Robi és Bárdos Marci készítették.
„Ez a dal különösen közel áll a szívemhez,és nem csak a muzsikus cigány vér miatt, ami rajta keresztül áramlik. Nem csak az identitásomhoz, de az életemhez és az abban történt dolgokhoz is kötődik, mint a szöveg, mint a zene. Tragédiák mindenki életében vannak. Ez a dal azért született, hogy kicsi gyógyírt lelhessen rájuk a hallgató” - fűzi hozzá Rigó Marci, a zenekar hegedűse.
Az Árva élőben először a Góbé évzáró budapesti koncertjén lesz hallgató december 14-én, a Kelenföld Montázs Központban. A koncerten a Góbé a Budapesti MediCantare Vegyeskar kíséretében lép majd fel, az este különlegessége pedig az, hogy a klasszikus zene, a népzene és a világzene összekapcsolására tesznek majd kísérletet a kórusirodalmon keresztül. A karácsonyra készülve a Góbé limitált szériás, egyedi mörcsöt is készített, amelyet szintén a koncerten lehet majd megvásárolni.
Góbé zenekar
Kapcsolódó
Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír
Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze
San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala Hír
A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, február végétől pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot.
"A san marinói jelentkezéssel az volt a célunk, hogy nemzetközileg is felhívjuk a figyelmet arra, hogy Magyar
Megjelent a Zsurlók, A Bence kalandjai új albuma Hír
Ahogy a kortárs irodalom háza táján, úgy a versmegzenésítés terén is új szelek fújnak: a mai nyelvezetet és aktuális problémafelvetéseket nem kell leporolni, ezek az alkotások minden korosztály számára adnak valamit – pont mint Jobbágy Bence zenei világa. Megérkezett az A Bence kalandjai formáció
2 hétig meghallgathatóak a KEMP Dalszerzőtáborban készült demók Hír
Tavaly év végén 4. alkalommal került megrendezésre a prominens- és feltörekbő dalszerzők/előadók/producerek részvételével zajló KEMP Dalszerzőtábor. Most két hétig meghallgathatod az itt készült demókat.
A Banana Records kiadó és zenei menedzsment gondozásában megvalósuló eseményt először 2021-be