Szólókarrierjének 25. évfordulóját ünnepli Robbie Williams újonnan bejelentett albuma Cikk
Hirdetés
Robbie Williams bejelentette vadonatúj ”XXV” című albumának megjelenését és megjelenési dátumát, amely szeptember 9-re esik majd. Ráadásul az lemez kapcsán turné is indul, amely 2023. március 14-én Budapestre is elér majd! Ahogy azt a lemez címe is jelzi, a ”XXV” azt hivatott megünnepelni, hogy Robbie 25 éve tevékenykedik szólóművészként, illetve azt, hogy ez idő alatt számos listavezető platina minősítésű slágert adott ki, amelyek közül a legnagyobb közönségkedvenc dalok újra felcsendülnek majd az albumon, olyan új hangszerelésben, ahogy még sosem hallhattuk őket. A dalok az elismert holland nagyzenekar, a Metropole Orkest kíséretében lettek felvéve, Jules Buckley, Guy Chambers és Steve Sidwell közreműködésével. Az album bejelentésével együtt ízelítőként megjelent Robbie ”Angels” című dalának új verziója is.
Az új köntösbe bújtatott klasszikusok mellett a lemez standard és deluxe verzióján is hallható lesz majd az új ”Lost” című dal, amely Robbie jól megszokott stílusában íródott, átható szöveggel és művészi zongora elemekkel kiegészítve. A deluxe verzió emellett három eddig soha nem hallott dal érkezik majd, amelyek a ”Disco Symphony”, a ”More Than This”, és a ”The World And Her Mother” címet kapták.
Miután Take That csapatával beírta magát a pop zene történelmébe, Robbie szólókarrierbe kezdett. A ”Life Thru A Lens” című debütáló albuma 25 évvel ezelőtt, 1997-ben jelent meg, amellyel az énekes hamar hatalmas hírnévre tett szert világszerte, dalainak változatossága, elképesztően látványos élő előadásai, valamint elbűvölő és szórakoztató személyiségének köszönhetően. A ”Life Thru A Lens” volt Robbie szólókarrierjének első listavezető albuma az Egyesült Királyságban, erről az ikonikus lemezről két dal is felkerült a ”XXV”-re, amelyek nem mások mint a ”Let Me Entertain You”, amelyhez eredetileg egy fekete-fehér videóklip készült amiben Robbie egy ékszerekkel teli ruhában és monokróm sminkben énekel, illetve az ”Angels”, amely megnyitotta az utat Robbie számára a világsztárrá válás felé, és azóta is az egyik legsikeresebb dala.
Robbie a következőket nyilatkozta az albumról: „Nagyon izgatott vagyok, hogy bejelenthetem a ”XXV” című új albumomat, amely az elmúlt 25 évben íródott kedvenc dalaimat ünnepli. Minden szám különleges helyet foglal el a szívemben, így elképesztő élmény volt felvenni őket a Metropole Orkest-tel. Már alig várom, hogy mindenki hallhassa őket.”
Robbie Williams ”XXV” albuma szeptember 9-én érkezik, ”Angels” című dalának vadonatúj verziója minden digitális platformon elérhető.
Sony Music Hungary
Kapcsolódó
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé
Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk
Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat.
A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t
Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk
Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E