Több mint 100 rajongó a legújabb Kiscsillag klipben Cikk

Kiscsillag zenekar 2020

Hirdetés

Továbbra sem tétlenkednek Lovasi Andrásék: a koncert- és találkozásmentes időszakban újra felvették tavasszal megjelent új nagylemezük Láng című dalát, és forgattak hozzá egy klipet, ami egyszerre különleges és „közönséges”.

Az újra felvett dal különlegessége, hogy a Láng című szám eredetileg csak egy lemezzáró egy szál gitáros, konyhai szösszenet volt az új Kiscsillag-album, a Tompa kések végén, most azonban teljesebb, új változatban kelt új életre. A felvétel, ugyancsak a jelenlegi helyzetből adódóan, nem stúdióban, hanem házi körülmények között készült.

„A Láng a szó szoros értelmében csak amolyan ráadás volt a Tompa kések albumon – csak a felvételi munkák legeslegvégén, az utolsó keverési nap estéjén készült a stúdió konyhájában” – meséli a klipes változat számára most újra felvett dalról Lovasi András. „Most azt gondoltam, csinálunk belőle egy karantén-romantikus verziót. Ez most a tetőteremben készült, a sávokat egyedül vettem fel, nyomkodtam a gombokat, közben gitároztam, énekeltem, sőt még a keverését, effektezését is én csináltam. A dal végén ismétlődő dobbanásszerű zajok például úgy keletkeztek, hogy egy-egy sáv felvétele után megnyomtam a space-t, és ennek a zaja beleszólt a mikrofonba, aztán ezt effekteztem meg. A dal végén pedig, a vokálok feletti furcsa madárcsicsergés egy húrtekerő nyikorgása, szóval igazi házi barkácsdal ez.”

A dalhoz készített klip nem mindennapi – milyen is lehetne egy nem megszokott élethelyzetben. A Kiscsillag közönségétől kért házifelvételeket, melyeken – ahogy a zenekar tagjai is – egy-egy gyertyaláng mellett láthatjuk a több mint 130 önkéntes szereplőt. „Nagyon jó anyagok jöttek, ezek közül több egymagában is elég lett volna a kliphez, de tartottuk magunkat az ígéretünkhöz: mindenki szerepel benne. Ezúton is köszi!” – mondja Lovasi.

 

Kiscsillag

Kapcsolódó

Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk

Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé

Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk

Nem vagyunk egyedül a nehézségek tengerén – új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól   Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat. A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban   Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t

Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk

Góbé - Induló Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E