Új dallal indította az őszt Dzsúdló Cikk
Hirdetés
A fiatal pop-trap előadó 2020 áprilisában adta ki debütáló lemezét, a Fotofóbiát. A napokban megjelent "Ennyi' egy új fejezet / korszak nyitódala.
"A Fotofóbia az első lemezem volt, hatalmas mérföldkő az életemben, de most ideje, hogy túlszárnyaljuk magunkat. Tembóval több új számon dolgoztunk az elmúlt hónapokban, illetve új műfajokkal kísérleteztünk, ennek az első gyümölcse az "Ennyi"." - mondta Marci a dallal kapcsolatban.
"Van bennem egy erős kiüresedés. Ez egy fura állapot, mert egyáltalán nem élem meg károsnak, vagy pozitívnak, csak hagyom, hogy legyek így üresen, ameddig kell. Egy kicsit robot üzemmódban vagyok, ebben viszont könnyebben tudok beleállni dolgokba, mert nem érzem, hogy bármiből sérülten tudnék kijönni. A kapcsolatokra sem stresszelek, mert bár tudok bántani embereket, nem tekintek magamra úgy, mint egy lehetséges veszélyforrás. Ez ennyi, most jó így a semmiben." - tette hozzá az énekes.
Dzsúdló 2020 őszén egy élő koncertturnéra indul, amelynek egyik első állomásaként szeptember 12-én és 13-án az Akvárium NagyHallját tölti majd meg kétszer az új és régi dalokkal. Ennyi.
Dzsúdló press
Kapcsolódó
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé
Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk
Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat.
A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t
Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk
Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E