Új dallal jelentkezett a 20 éves Halott Pénz Hír

20 éves Halott Pénz

A Halott Pénz eddigi legnagyobb koncertjére készül a Puskás Arénában, de a stúdióban is aktívak maradtak. Az őszi Oh igen! után most itt a legújabb Halott Pénz dal, a Ha bántanak az emberek, amelyet Budapesten élőben először június 8-án lehet majd hallani a zenekar jubileumi koncertjén.

A zenekar idén ünnepli a Halott Pénz-sztori 20 éves jubileumát, 20 éve annak, hogy Marsalkó Dávid megjelentette az első Halott Pénz-dalt, amelyet azóta számos sláger és díj követett, legutóbb az ország egyik legnépszerűbb előadójaként, hazavihették a 2023-ban a rádiókban legtöbbet játszott hazai előadó Mahasz-díjat is. Ez annak is köszönhető, hogy Dávidék folyamatosan írják az új dalokat és a jubileum évére is készülnek pár újdonsággal: tavaly néhány napra leköltöztek a Balatonra, hogy új számokat írjanak. Így született meg a most bemutatott Ha bántanak az emberek is.

Hirdetés

A Ha bántanak az emberek arra bátorít, hogy mindenki a szívét követve, a céljaiban és önmagában bízva éljen. A fekete-fehér klip valódi emberi pillanatokat mutat be, a gyerekkori önfeledt játéktól a felnőttkor szürke, munkás napjain át az apró, meghitt örömökig. A klipet a FINAL. Productions készítette.

A Halott Pénz 20 éves története is kiváló példa arra, hogy kitartással és elhivatottsággal bármit el lehet érni: el lehet jutni egy pécsi szobából a fesztiválok nagyszínpadaira, tizenkétszer megtölteni a Budapest Parkot és háromszor a Papp László Budapest Sportarénát, miközben egy ország énekli a slágereidet. Most pedig eljött az idő, a zenekar eddigi legnagyobb koncertjére készül június 8-án, a Puskás Arénába, ahol a jól ismert dalok mellet az újak is felcsendülnek majd egy feledhetetlen show részeként.

Halott Pénz 20 koncert jegyek >>>

 

Live Nation

Kapcsolódó

Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír

Classical:NEXT 2026 Budapest A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között. A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök   Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala Hír

Carson Coma - Daddy Said No A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, február végétől pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. "A san marinói jelentkezéssel az volt a célunk, hogy nemzetközileg is felhívjuk a figyelmet arra, hogy Magyar

Megjelent a Zsurlók, A Bence kalandjai új albuma Hír

A Bence kalandjai Ahogy a kortárs irodalom háza táján, úgy a versmegzenésítés terén is új szelek fújnak: a mai nyelvezetet és aktuális problémafelvetéseket nem kell leporolni, ezek az alkotások minden korosztály számára adnak valamit – pont mint Jobbágy Bence zenei világa. Megérkezett az A Bence kalandjai formáció