Új dallal vezeti fel második lemezét OHNODY Cikk

OHNODY - Szívemben őrzöm

Hirdetés

Az OHNODY művésznév mögött rejlő Hegyi Dóri 2020-as nagysikerű debütlemeze után idén tavasszal új albummal jelentkezik. Ennek első előfutára Az unoka című nagyjátékfilmhez készült Szívemben őrzöm, amihez a dalszerző-énekesnő saját rendezésű klipet is álmodott. A képsorok ráadásul nagyon személyes ihletettségűek, saját bevallása szerint minden képkocka olyan, mintha a néző a vizuális firkafüzetét lapozgatná.

OHNODY eddigi munkássága is egyértelműen egy nyílt, őszinte és végtelenül személyes arcát mutatta meg. A legmélyebb rétegig áshatunk le dalaival, ennek titka pedig az, hogy az ihletet az életéből meríti, alkotáskor magához kapcsolódik, és hagyja, hogy gondolatai és saját természete kerüljön a felszínre. Nincs ez másképp a most megjelenő Szívemben őrzöm című dallal sem, ami a körforgás megértéséről, az elfogadásról, a pillangóhatásról szól. Erről a következőképp mesél:

“Az emberek így vagy úgy elmennek, a tárgyak elvesznek, vagy tönkre mennek, és az érzések sem maradnak meg örökké. Éppen ezért önzés és önmarcangolás lenne, ha magamnak tulajdonítanék bárkit vagy bármit. Mert kontrollálni akarok, és nem adok a világnak. Mindannyian csak apró részei vagyunk valami egészen gyönyörű, elementáris egésznek, és az alkotással emlékeztetem magamat arra, hogy a saját természetemhez kapcsolódjak a mulandóság helyett, mert abban nincsen semmi rejtély. Az evidens.”

Ez a személyesség jelenik meg a dalhoz készült kisfilmben is, amelyet OHNODY maga rendezett, Vadas Géza operatőri látásával kiegészítve. Az elsőre talán absztraktnak és álomszerűnek ható képsorok mind-mind olyan szimbólumok, amik adott korokra, elméletekre, nézetekre utalnak, így univerzális érvényűek. A 10 órás forgatáson 27 ember dolgozott, és volt olyan jelenet, amihez például több mint két kilométernyi fonalat használtak fel. Visszatérő motívumnak tűnhet a táncosok szerepe, hiszen ez a művészeti forma OHNODY klipjein túl a koncertjein is állandó része a látványvilágnak. Ezúttal azonban a korábbiakhoz képest a performansz sokkal inkább összefonódik OHNODY jelenlétével, ez pedig nem véletlen: úgy tervezi, fellépésein idén nyáron már ő maga is részese lesz a koreográfiáknak. A személyes, fotóalbum szerű képsorok közt azonban globálisabb jelképek is meghúzódnak: például a három táncos lány egyszerre jelképezi a mitológiai Khariszokat és Erinnüszöket, vagyis a kegyesség és szépség, illetve a harag istennőit. Ahogy fogalmaz: “Az életben is ezek a szerepek váltakoznak. Szeretek örök, mindenkire érvényes szimbólumokat használni.”

A Szívemben őrzöm című dal és saját rendezésű videója tehát egy újabb szeletet mutat meg OHNODY összetett és sokszínű személyiségéből, miközben a nézők az énekesnő kibontakozásának egy újabb szakaszát követhetik figyelemmel. A szerzemény egyébként az Oscar-díjas Deák Kristóf bemutatkozó nagyjátékfilmje, Az unoka egyik betétdala is, illetve egy ízelítő a tavasszal érkező nagylemezből is.

 

OHNODY

Kapcsolódó

Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk

Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé

Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk

Nem vagyunk egyedül a nehézségek tengerén – új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól   Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat. A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban   Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t

Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk

Góbé - Induló Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E