Új Fish!-klippel indul a zenekar tavaszi turnéja Hír

Fish! 2023

Hirdetés

A FISH! eddig sem finomkodott, ha egy jelenséget vagy egy számára nem tetsző dolgot a szájára vett, de az új, Huszonkettő című dalában talán az eddigi legkeményebb társadalomkritika fogalmazódott meg. A hamarosan megjelenő nagylemezük felvezető dalához videót is készítettek, ami tovább erősíti a zenekar mondanivalóját.

A FISH! legutóbbi albuma 2021-ben jelent meg Pozitív címmel, két év után pedig itt van a kanyarban a hetedik nagylemez. Az új anyag 11 dalt tartalmaz, és Régen minden jobb volt címmel jön ki hamarosan. A dalok szövegeiben a politika ekézése mellett a környezetvédelem és a zeneipar is szóba kerül, de megvannak a motivációs jellegű FISH! dalok is. Ami a stílust illeti, az maradt a karcos punkpop. A lemez felvezető száma, a Huszonkettő a már megszokott vitriolos hangvételt is túllépi, és rendesen odamond a politika szereplőinek.

- A Pozitív Zárójel című dalának ars poeticája jelenik meg a Huszonkettőben is: maradunk a nem létező középen – kommentálta a dalt Kovács Krisztián, a FISH! énekese. - Eredetileg januárban akartunk kijönni a dallal, de a zenekaron belüli fennforgás miatt ebből március lett. Ennek ellenére a mondanivaló most is érvényes, és reméljük, hogy az idei év nem lesz olyan borzalmas, mint 2022.

A zenekar március 17-én kezdődő turnéján már az új dalokból is ízelítőt ad. A koncertkörút Debrecenből indul, majd Tatabányát, Miskolcot, Szombathelyet és Nyíregyházát érintve május 5-én, Budapesten, a Barba Negrában tartja lemezbemutató koncertjét a FISH!

A FISH!-turné 2023 koncertek és jegyek >>>

 

Fish!

Kapcsolódó

Új dalt hozott a június 8-án nálunk is fellépő X Ambassadors Hír

X Ambassadors koncert 2023 Az X Ambassadors olyan slágerekkel tört be a toplistákra, mint az Unsteady vagy a Renegades és azóta is megbizható tempóban hozzák az újabb és újabb slágereket. Most pedig itt a legújabb, a Happy People, amely egyben egy új, kollaboratív kislemez projektnek is a része. Az X Ambassadors június 8-án

Megérkezett a Carson Coma 4. nagylemeze Hír

Carson Coma - IV Négy év alatt a negyedik nagylemezét adja ki az eddig fiatal rockzenekarként emlegetett együttes, akik most először kiadótól függetlenül rakták össze a legfrissebb zenei anyagukat. A felnőtté válás szimbólumaként, a szinte cím nélküli IV album alaposan körbejárja az aktuális társadalmi kérdéseket,

Barbie-dalt hozott a nyárhoz Dua Lipa Hír

Dua Lipa  „Dance The Night” Dua Lipa vadonatúj single-je a nyár legjobban várt filmjéhez készült. A ’70-es évek nosztalgikus stílusával megfűszerezett popdal lett a vezető előfutár a Barbie-film hatalmas sztárokat felvonultató, soundtrack lemezéről. Az ikon 2017-ben robbant be a köztudatba ’Dua Lipa’ című albumával, ami azó

Horváth Tamás és Kowa közös dallal jelentkezett Hír

FEHÉR HOLLÓ - KOWALSKY MEG A VEGA X HORVÁTH TAMÁS Egy nem mindennapi páros alakult meg: Horváth Tamás és a Kowalsky meg a Vega zenekar állt össze egy dal erejéig, az összeborulásból pedig máris elkészült, a "Fehér holló" című videóklip. A meglepő együttműködés Horváth Tamás ötlete volt, melyre Kowa azonnal igent mondott, a végeredmény annyira jól