Új formában jelenteti meg legnagyobb slágerét a Pál Utcai Fiúk Cikk
Az idén negyven éves formáció A bál című dalt rögzítette most újra, sőt, az azonos című lemez borítóját is reprodukálták.
A Pál Utcai Fiúk - vagy ahogy sokan ismerik, a PUF - 1983-ban, vagyis idén pont negyven éve alakult Szigetszentmiklóson, és azóta is a magyar alternatív gitárzene egyik legfontosabb zenekara. A kerek évfordulót egy maratoni koncerttel ünneplik június 24-én a Budapest Parkban, és bár a szülinapon általában az ünnepelt kap ajándékot, a banda most mégis úgy gondolta, hogy inkább ők lepik meg a hosszú évek óta hűséges közönségüket.
Hirdetés
Az év első felét ugyanis stúdióban töltötték, ahol két új dalt is rögzítettek a különleges alkalomra, és ha már ott jártak, gondoltak egy merészet, és újra felvették az eredetileg 1985-ben született, de hivatalosan csak 1991-ben kiadott A bál című dalukat, amelynek eredetére a zenekar frontembere, Leskovics Gábor “Lecsó” a következőképp emlékszik:
“Amikor megírtam A bált a kisszobámban ülve, már akkor tudtam, hogy ez a dal működni fog. Ezt nagyon ritkán érzi az ember, alig vártam, hogy levigyem próbára, és megmutassam a többieknek! Nagyon hamar megcsináltuk és elkezdtük játszani a koncerteken. Igazam lett: nagyon jól működött!”
A PUF az évek során sokszor megpróbált már belenyúlni a szerzeménybe, de valahogy minden kísérletet ledobott magáról, és azon kevés dalaik közé tartozik, amelyet szinte ugyanúgy játszanak, mint az első próbákon. A mostani felvételnél is csak nagyon keveset változott, például szaxofon helyett trombita van benne, de a szerkezet, a forma, a lendület ugyanolyan maradt. Erről Lecsó így mesél:
“Amikor A bált írtam, abban a bizonyos kisszobában, volt a falamon egy Led Zeppelin plakát, amin a következő felirat volt: A dal ugyanaz marad. A zenekarnak majdnem 1500 koncertje volt eddig. Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor maradt ki A bál, mióta megszületett. És hogy nem unalmas-e mindig eljátszani? De nem ám! Ahányszor énekelem, mindig 19 éves vagyok, és nézem a posztert a kisszobámban. Remek érzés!”
És ha mindez nem lenne elég, az azonos című lemez borítóját is reprodukálták egy különleges fotózáson, az eredeti helyszínen, a pápai Esterházy-kastélyban.
A Pál Utcai Fiúk tehát tartogat bőven még meglepetéseket június 24-i jubileumi Budapest Parkos koncertjükig, sőt, ígéretük szerint nyáron A bál című teljes lemezüket karrierjük során először vinilen is megjelentetik.
Pál Utcai Fiúk @ Budapest Park jegyek >>>
Budapest Park
Kapcsolódó
Mindjárt itt a downtempo majális! Cikk
Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt
"Éjféltájt" - a Wellhello forró partidallal tér vissza Cikk
Megérkezett a Wellhello legújabb dala, az "Éjféltájt", ami az első a hat számos albumról, a "Gelato"-ról. Mostantól öt héten keresztül érkeznek a forró cuccok, amikhez fagyit is adnak a srácok, hogy ne legyen melegetek!
"Az elmúlt időszakban inkább merengősebb, szomorúbb, lassabb dalokkal jöttü
Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk
Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb
Örömzenéléssel lepte meg a Söndörgő a járókelőket Cikk
A Söndörgő idén ünnepli 30. születésnapját. A három évtized számos sikert hozott a zenekar számára, de a szakmai-díjak, a neves kiadó és Grammy-közelsége mellett is a legfontosabb az évek során az maradt, hogy a közös muzsikálás örömet okozzon nekik és az embereknek. Ebből adtak ízelítőt egy spont