Új klipet hozott a Mongooz and the Magnet Hír

Mongooz and the Magnet

Hirdetés

A Mongooz and the Magnet ezúttal a tavaly novemberben megjelent people=people EP-jéhez nyúlt vissza, amelynek záródalához, a közel hatperces Then You című eposzhoz álmodott kisfilmet a díjnyertes rendező, Füzes Dániel. A videó ráadásul egy nagyon aktuális témát dolgoz fel - két fiatal srác történetét követhetjük végig, akik az elviselhetetlen iskolai bullying megtorlására készülnek.

Hosszú szünet után jelent meg tavaly ősszel a Mongooz and the Magnet új EP-je, ami Dani Castelar (Paolo Nutini, Jamie Cullum,Snow Patrol) produceri segédletével teljesen új kapukat nyitott meg a zenekar számára. Nem csoda tehát, hogy elérkezettnek látták az időt arra, hogy egy igazán látványos kisfilmmel jelentkezzenek. A zenekar dobosa, Háló Geri egy rövidfilmvetítésen látta a díjnyertes Szokásjogot, ami annyira megtetszett neki, hogy azonnal felkeresték rendezőjét, Füzes Dánielt.

“Nem csináltunk még ilyet, de azt akartuk, hogy ez a projekt inkább egy kollaboráció legyen, egy kisfilm, amihez mi a zenét szolgáltatjuk. Ezért teljesen szabad kezet adtunk Daninak a koncepció kitalálásában, mert megbíztunk a munkájában.” - mondta el a különleges együttműködés hátteréről Magnus Maloy.

“Egyre több tehetséges művész van az országban, és egy kollaborációból sokat lehet tanulni egymástól. A végén ugyanaz a célunk, hogy valami értékeset hozzunk létre, amivel üzenetet küldünk a közönség felé.” - tette hozzá Ian O’Sullivan.

Tehát tulajdonképpen nem is egy videoklipről beszélünk, hanem egy rövidfilmről, aminek kísérőzenéje a Then You című dal. A történet szerint két srác - a Remélem legközelebb sikerül meghalnod:) egyik főszereplője, Vajda Kristóf, illetve a szintén profi színész, Gulyás Ádám - együtt éli át, milyen az, amikor mindennapos megaláztatások érnek. Ádám karaktere pedig ezt megelégeli, és egy iskolai lövöldözésben látja a kiutat. Dániel a koncepcióról a következőképp nyilatkozott:

“Azt éreztem, hogy a dalszöveg első számú jelentését nem tudnám klisé- és közhelymentesen megfogni. Jó pár szorongással teli hét után eszembe jutott aztán egy régi ötletem, ami úgy éreztem, jól rímel a dalra és annak a szövegére.”

Dániel hosszú ideig élt Németországban, és abban az időben viszonylag gyakoriak voltak az iskolai lövöldözések. Volt egy eset, ami pár falunyira történt attól az iskolától, ahová akkoriban járt. Szóval már régóta foglalkoztatta a kérdés, hogy hogyan jut el valaki lelkileg erre a pontra. Bár a kisfilmben a zenekar nem tűnik fel, a téma tőlük sem áll messze, hiszen 2009-ben, a pécsi ámokfutás idején már hazánkban életek. Erre Ian a következőképp emlékszik vissza:

“Szerencsére Magyarországon ez nem egy mindennapi téma - viszont a mentális egészség igen. Mindig nehéz felnőni, de mostanában csak egyre nehezebb...Amikor ideköltöztem, az első évben történt a pécsi lövöldözés, amikor egy fiatal srác azt érezte, hogy az őt ért bántalmakra a fegyver a megoldás. Egy ember életét vesztette. Apukám 49 éve dolgozott pszichiáterként, és sokat beszélgettünk erről: hogy figyelnünk kell egymásra és senkinek sem kell félnie attól, hogy segítséget kérjen.”

A Füzes Dániel és a Mongooz and the Magnet kollaborációjában készült izgalmas rövidfilm tehát egy nagyon komoly és aktuális problémára hívja fel a figyelmet profi színészek és lenyűgöző látványvilág segítségével.

A Mongooz and the Magnet a nemrégiben megjelent senorita című dal után most még visszakacsint a tavalyi EP anyagára, miközben teljes gőzerővel a jövőre koncentrálnak. Élőben Budapesten legközelebb augusztus 6-án a Pontoonon, egy ingyenes koncerten láthatjuk őket.

 

Mongooz and the Magnet

Kapcsolódó

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök   Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala Hír

Carson Coma - Daddy Said No A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, február végétől pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. "A san marinói jelentkezéssel az volt a célunk, hogy nemzetközileg is felhívjuk a figyelmet arra, hogy Magyar

Megjelent a Zsurlók, A Bence kalandjai új albuma Hír

A Bence kalandjai Ahogy a kortárs irodalom háza táján, úgy a versmegzenésítés terén is új szelek fújnak: a mai nyelvezetet és aktuális problémafelvetéseket nem kell leporolni, ezek az alkotások minden korosztály számára adnak valamit – pont mint Jobbágy Bence zenei világa. Megérkezett az A Bence kalandjai formáció

2 hétig meghallgathatóak a KEMP Dalszerzőtáborban készült demók Hír

KEMP Dalszerzőtábor Tavaly év végén 4. alkalommal került megrendezésre a prominens- és feltörekbő dalszerzők/előadók/producerek részvételével zajló KEMP Dalszerzőtábor. Most két hétig meghallgathatod az itt készült demókat. A Banana Records kiadó és zenei menedzsment gondozásában megvalósuló eseményt először 2021-be