Új videóval jelentkezett a JÜ Cikk

JÜ band

Hirdetés

Nemrég három új dalt is mutatott szeptember 24-én megjelenő, III című lemezéről a hazai instrumentális és improvizatív zene folyamatosan kísérletező zenekara, a JÜ. Ebből az egyik legesszenciálisabb szerzemény, a Shashka most egy elborult vizuális világot is kapott, amelyben a formáció három tagja egészen különleges formában jelenik meg.

A -től szinte szokatlan, hogy alig több, mint két perces dallal rukkoljanak elő, általában hosszabb folyamatokban érzik jól magunkat. A Shashka című szerzemény azonban több szempontból is kivétel. Egyrészt a srácok saját bevallása szerint is az egyik legkompaktabb szám, amit valaha írtak, mégis kifejeződik benne az az esztétika, ami számukra érdekes. Másrészt egy egészen különleges zenei műfajként, egészen pontosan tuareg punkként aposztrolfáják. A tuaregek egyébként egy afrikai berber nép, ez pedig remekül prezentálja azt a multikulturális egyveleget, amelyet a III című lemezen hallhatunk majd viszont.

“A Shashka egy rövid, egyélű, egykezes, szépen mívelt kard. Bár nagyon távol áll tőlünk a fegyverek méltatása, de ez a szám is valahol ilyen lett: rövid, hatékony és vág.” - mesél Mészáros Ádám gitáros.

Az egészet csak tovább fűszerezi az erős vizuális világ, amelyet a zenekarral régóta szorosan együtt dolgozó Kitzinger Gábor álmodott meg és vitt vászonra. Az egészen furcsa, absztrakt, mégis fajsúlyos és túlvilági képsorok pont a tuareg punk életérzést testesítik meg, és tökéletesen rímel azzal, amit a zenekar érez a dallal kapcsolatban. A kisfilm egy egészen különleges technikával, fotó alapú 3D szkenneléssel készült, a rendező így “digitalizálta” a három tagját, akiknek hangszeres játékát egy videójáték-motorral animálta meg. Gábor a tervezést tartalmi szempontból a karantén ideje alatt kezdte el, ez főleg a videó elején érhető tetten, mikor az animált zenekartagok a zenéjükkel próbálják szétfesztíteni a négy falat. A második fele pedig egy furcsa szeánsz és a punk koncertek pogójának egyfajta keveréke, átirata.

“Elsőre nyilván vicces volt magunkat ilyen módon klónozva látni. Aztán kicsit megdöbbentő is és érdekes, hogy egy az egyben be vagyunk szkennelve, és gyakorlatilag a szemeink, a tekintetünk az, ami nem egyezik a valósággal. Különös volt látni, hogy ez mennyire sokat számít. Hiába vagyok precízen lemásolva, a tekintetem nélkül valahogy mégsem én vagyok az. Ez egyrészt para, de mégis van benne valami megnyugtató.” - mondta el Mészáros Ádám.

A Shashka tehát egy vizuális bepillantást enged a szeptember 24-én, a műfaj egyik legjelesebb kiadójánál, a londoni székhelyű RareNoise-nál megjelenő új Jü-lemezbe, amit november 8-án, egy különleges látványvilágú koncerten a Trafóban is bemutatnak majd. Előtte szeptember 26-án az A38 Hajó színpadán láthatjuk a zenekart.

 

Kapcsolódó

Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk

Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé

Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk

Nem vagyunk egyedül a nehézségek tengerén – új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól   Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat. A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban   Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t

Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk

Góbé - Induló Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E