Végre - Itt az új Depresszió-klip, áprilisban jön az 1000. koncert Hír

Depresszió zenekar

Hirdetés

Tavaly novemberben jelent meg a zenekar 10. nagylemeze Vissza a Földre címmel, ami több hétig vezette a Mahasz listát. Az albumot nyitó Végre című dalhoz készült el a Depresszió legfrissebb videoklipje. A dalszöveghez illeszkedve („...A tél elenged engem”) a meteorológiai és naptári tavasz első napján, március 1-jén jelent meg a kisfilm.

Halász Ferenc énekes / gitáros a klipről:

„A dalban lévő lendületet és energiát szerettük volna vizuálisan is megerősíteni, ez pedig a koncertjeinken amúgy is adott. A Pixel Film főnökével, Tokay Péterrel már régóta dolgozunk együtt, és sok éve közeli barátok is vagyunk, tehát jól ismer minket. Így ez a videó a mi meglátásunk szerint nem csak egy egyszerű koncertklip lett. Ez Peti kisfilmje rólunk, ahogyan ő lát minket, valamint azokat az embereket és hangulati elemeket, amik egy koncerten körülvesznek minket. Az volt a koncepciója, hogy mivel már sok szép snittel megtűzdelt klipünk volt, ezért most egy nyers és zabolátlan anyagot készít. Szabad kezet adtunk neki, és a végeredményt látva úgy érezzük, hogy nagyon jól sikerült elkapnia azt a hangulatvilágot, ami minket jellemez. A dal arról a felszabadult időszakról szól, amikor egy nehéz magánéleti helyzetet, amit a covid is súlyosbított, végre sikerült magam mögött hagynom.”.

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Depresszió - április 21-én adja 1000. koncertjét a zenekar! A nagyszabású ünneplésre a budapesti Barba Negra Red Stage-ben kerül sor.

Az eseményről:

„Ezt az alkalmat amúgy is megünnepeltük volna a rajongóinkkal, de mivel a Covid miatt a 20 éves jubileumi koncertünk is elmaradt, ezért hatványozottan igyekszünk most megragadni a lehetőséget, hogy együtt örüljünk a közösen eltöltött időnek a közönségünkkel. Egy látványos és jól szóló koncertre számíthat tőlünk, aki velünk tart aznap este. Az új lemez, valamint az elmúlt 23 év legnépszerűbb Depresszió dalaival készülünk.”

Az őszi-téli időszakban sikeresen lezajlott lemezbemutató turnéját tavasszal is folytatja a zenekar. Március 25-én Székesfehérváron kerül sor az első 2023-as Depresszió koncertre. Ezt követően, Kaposváron, Kiskunfélegyházán, Gyöngyösön és Sopronban lehet az új és régebbi dalokra bulizni a budapesti ünneplés előtt.

Depresszió koncertek és hírek >>>

 

H-Music Hungary

Kapcsolódó

Alice Cooper kiadta az ukázt: július 18-án irány a Hollywood Vampires koncert! Hír

Alice Cooper Először érkezik Magyarországra a Hollywood Vampires és egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen. A Hollywood Vampires nem csupán egy rockzenekar, hanem élő le

Új dalt hozott a június 8-án nálunk is fellépő X Ambassadors Hír

X Ambassadors koncert 2023 Az X Ambassadors olyan slágerekkel tört be a toplistákra, mint az Unsteady vagy a Renegades és azóta is megbizható tempóban hozzák az újabb és újabb slágereket. Most pedig itt a legújabb, a Happy People, amely egyben egy új, kollaboratív kislemez projektnek is a része. Az X Ambassadors június 8-án

Újra van Nagyterem a Dürer Kertben! Hír

Dürer KErt új nagyterem Hosszas várakozás után végre birtokba veheti a közönség és a zenekarok a Dürer Kert Nagytermét! A zenerajongóknak a Live Nation már a nyitás utáni első héten olyan nemzetközi előadókat szállít, mint az Anti-Flag és a Less Than Jake, valamint a Voivod és a Crowbar, de a közeljövőben a megújult Nagy

Megérkezett a Carson Coma 4. nagylemeze Hír

Carson Coma - IV Négy év alatt a negyedik nagylemezét adja ki az eddig fiatal rockzenekarként emlegetett együttes, akik most először kiadótól függetlenül rakták össze a legfrissebb zenei anyagukat. A felnőtté válás szimbólumaként, a szinte cím nélküli IV album alaposan körbejárja az aktuális társadalmi kérdéseket,