WOMEX 2020: magyar cigány énekesnő vette át a világzene legnagyobb kitüntetését Hír

Lakaton Mónika - WOMEX Artist Award 2020

Lakatos Mónika az első cigány származású énekes, aki megkapta a világzene legnagyobb elismerését, a WOMEX Artist Awardot. Ez a tehetségének olyan szintű elismerése, mintha Oscar-díjat kapott volna – ezt ráadásul minden évben egyetlen ember kapja meg. Lakatos Mónika olyan zenészek körébe lépett be, mint a Buena Vista Social Club-ból Juan de Marcos Gonzalez, vagy Calypso Rose.

Október 24. este 8 órakor vette át a díját a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A díjátadó után a Müpa falait megrengető koncertet adott a Cigány Hangok formációval, kannás szólóval, hagyományos oláh cigány táncosokkal.

Hirdetés

“Egyszerre vehemens és törékeny, mélyen őszinte zenei hagyomány az övék, melyben az éneklés a színtiszta érzelmek nyelve, mentes minden máztól és sallangtól. A fájdalom megélése és feloldása, a közös öröm és a felszabadult indulatok mind benne vannak” – mondta Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója.

A Muzsikás együttessel, az eddigi egyetlen magyar WOMEX életműdíjas zenekarral együtt lépett a Müpa nagytermének színpadára Lakatos Mónika, akinek  Hamar Dániel és Weyer Balázs adta át a WOMEX Életműdíjat. A hír hallatán több nemzetközi fesztivál is meghívta az énekesnőt.

"Van még egy kis maradék igazság a Földön, ha egy ilyen törékeny, végtelenül szerény és kedves, minden menedzsment- és marketingokosságtól és minden műviségtől ilyen távol álló cigányasszony Rákospalotáról megkaphat egy ilyen díjat." – Weyer Balázs

Budapest Ritmo feat. WOMEX

A WOMEX, a világzene legnagyobb eseménye 2020. október 21. és 25. között, idén a járvány miatt javarészt online zajlott, de Budapesten a magyar közönség élőben élvezhette a koncerteket. Lakatos Mónika így személyesen, a Müpában vehette át életműdíját és adott gálakoncertet.

Október 22. és 24. között a Müpa színpadán a magyar világzene képviseletében fellépett a négy magyar zenekar, akiket a WOMEX szakmai zsűrije a legjobbak közé választott: a Dalinda, a Magos, a Babra és az Ötödik Évszak is. A koncertek után este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben fergeteges koncertet adott Lajkó Félix és zenekara és a Parno Graszt.

A WOMEX a világzene legnagyobb eseménye, melyet évente egyszer, mindig más országban rendeznek. A WOMEX nemcsak showcase fesztivál – szakmai konferencia, filmbemutató, networking esemény, a világzenei piac abszolút origója. 2015 után idén második alkalommal is részben Budapestre költözött a helyi partner, a Hangvető szervezésében, a CAFe Budapest fesztivál keretén belül.

 

WOMEX
 

Kapcsolódó

Sziget 2025: több tucat friss név az elektronikus zene irányából Hír

Amelie Lens - Sziget 2025 Delta District Több újdonsággal is készül 2025-ben a Sziget Fesztivál, ezek egyike a Delta District, a non-stop party ’kerület’.  Itt 6 napon keresztül a techno, a house, a dubstep és a legizgalmasabb elektro műfajok világhírű és feltörekvői DJ-i váltják majd egymást, 3 látványos színpadra leosztva. Több név má

Sziget 2025: új elrendezés, már elérhető a napi bontás Hír

Óriás méhek és japán cirkusz a Szigeten Egy hosszabb távú fejlesztés első jeleiként az idei Szigeten számos újdonsággal találkozhatunk. Már a bejáratnál érezhetjük, hogy egy új világba csöppenünk, belépve pedig bőven lesz mit felfedezni. A kulturális sokszínűség és a műfaji változatosság azonban továbbra is a Sziget legnagyobb vonzereje

Rockmaraton 2025: jön a Running Wild, a Soulfly, a Rise Of The Northstar, a Dragonforce, a Pro-Pain és a Massacre is Hír

Running Wild - Rockmaraton 2025 Újabb, sokat követelt nevekkel dúsított névsorral repül rá a tavaszra a Rockmaraton Fesztivál 2025! Akit a legtöbben kértetek és végül sikerült: 35 év után, újra és egészen biztosan utoljára Magyarországon a kalózmetal legenda Running Wild - ezzel megvan a fesztivál negyedik headlinere! Jön Ma

3 napos eseménysorral és Extrawelttel szülinapozik az NVC Hír

NVC 20 éves jubileumi eseménysorozat ft. Extrawelt live A hazai underground zenei szféra formálásában megkerülhetetlen szerepet játszó, többszáz eseményt maga mögött tudó alakulat első helyén, a Madách téri Központban házibulival indítja az ünnepet, majd a Pingrumbában folytatja natúrboros esttel, március 8-án pedig régi barátaikat, az Extraweltet látj