Fair Play Nap 2018 Esemény

Hirdetés

2018. november 16-án rendezik meg a második Fair Play Napot Magyarországon. A ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért kezdeményezésére létrejövő kampány célja bemutatni, hogy a fair zenefogyasztás közös érdekünk. Az ország több meghatározó koncerthelyszínén figyelemfelhívó megjelenéssel lesz jelen a Fair Play. A nap egyik fő eseménye egy rendhagyó  könnyűzenei ping-pong verseny lesz Budaörsön a Decathlon sportáruházban, amelyen a The Carbonfools, a New Level Empire és a Halott Pénz tagjai mérköznek meg egymással és a vállalkozó szellemű rajongókkal.

A fair play (jelentése: becsületesen korrekten játszani) a sportban, művészetekben és az üzleti világban is jelen van. Aki a fair play eszközeivel él, mindig korrekt és tisztességes – ráadásul még szimpatikus is. A fair playre szükség van a zenei életben is.

A “Zeneipar helyzete számokban 2017” című jelentésből kiderült, hogy a zenészek többsége elsősorban nem zenei tevékenységből él, több mint 75%-uk számára elsősorban kikapcsolódást, feltöltődést, hivatást és küldetést jelent számukra a zene. Egy jó évben átlagosan 4 millió, míg egy rossz évben 950 ezer forintot keresnek zenei tevékenységgel. A zenészek többsége (. A válaszadók 87% ha megengedhetné magának, akkor csak zenével foglalkozna. Azoknak a zenészeknek, akik ténylegesen a zenélésből élnek, jövedelmük 57%-át az élőzenei koncertek, fellépések adják. Ezt követik a jogdíjbevételek (20%) valamint a rögzített zene értékesítéséből (fizikai vagy digitális eladások) származó bevételek (6%).

Az előadó akkor tudja újabb és újabb zenékkel szórakoztatni a közönséget, ha meg tud élni a zenélésből. Ha a közönség fizet a zenéért, ez biztosítja az alkotók megélhetését, és azt, hogy folytatni tudják a zenei alkotást. A koncert pedig egyszeri és megismételhetetlen közösségi élmény, ahol régi és új barátokkal közösen hallhatják kedvenc dalaikat, élhetik át az előadóval együtt a zene által okozott felemelő érzéseket.

A Fair Play Nap egy kommunikációs kampány végkifejlete, amikor az ország meghatározó koncert helyszíneire megérkezik az ügy üzenete.

A nap egyik fő eseménye egy rendhagyó  könnyűzenei ping-pong verseny lesz Budaörsön a Decathlon sportáruházban 16 órától, amelyen a The Carbonfools, a New Level Empire és a Halott Pénz tagjai mérköznek meg egymással és a jelentkezőkkel a fairplay jegyében. Jelentkezés a forgózásra >>>

Ezen a napon számos klubban levetítik a második Fair Play nap videó üzenetét, melyben a Wellhello, a Belau, a UseMe, a Colorstar és a Leander Kills zenészei fogalmazzák meg, miért tartják fontosnak ezt az ügyet.

Bővebb információ a Fair Play Napról >>>

 

- Fair Play Hungary -

 

Kapcsolat

  • Fair Play Nap 2018 időpont:
    Kezdete:
    2018 Nov 16 08:00
    Vége:
    2018 Nov 16 23:00
    Országszerte:
    Magyarország ,

Kapcsolódó

my_baby_koncert_2018_a38

My Baby koncert Budapesten Esemény

My Baby koncert 2018, A38 Hajó időpont

2018 Nov 15
A holland MY BABY zenekar idén a „szabadság nagyköveteként” képviseli hazáját és hirdeti a szabadság fontosságát a művészetben és a társadalomban minden egyes koncertjén. A sámánizmist a blues ritmusaiba szövő trió már jól ismert vendég Magyarországon, a Dürer Kert, a Campus Fesztivál 2018 és a Szig

Jean-Michel Jarre: 'Equinoxe Infinity' albummegjelenés Esemény

Jean-Michel Jarre: Equinoxe Infinity albummegjelenés időpont

2018 Nov 16
A francia zenemágus, Jean-Michel Jarre újdonsága, az Equinoxe Infinity, a rég várt folytatása a negyedik, Equinoxe című lemezének. A friss anyaghoz olyan témák szolgáltatták az inspirációt, mint az életünket behálózó új technológiák és a mesterséges intelligencia kérdése.   - Sony Music -

II. Rockstars Not Dead tribute fesztivál Esemény

II. Rockstars Not Dead tribute fesztivál időpont

2018 Nov 16
Már évek óta igen szépen pörögnek a tribute események a hazai kocnertpiacon, de még ezek közül is külön nyelvcsettintést érdemelnek a tematikus esték, mint a pontosan egy hónap múlva, november 16-án a Dürer Kert teljes területét belakó II. Rockstars Not Dead tirbute fesztivál! Az esemény témája m

Adriatique 4 hours set az Akvárium Klubban Esemény

Adriatique 4 hours set @ Akvárium Klub időpont

2018 Nov 17
Jegyárak: 3500 / 4000  / 5000 Ft Felllépők: Adriatique, Secret Factory Szervezők: Black Mamba