Megjelent a Fran Palermo új EP-je! Hír

A jungle rock’n’roll legnépszerűbb hazai képviselői az őszi szezon egyik legnagyobb durranására készülnek: beveszik az Akvárium Klub NagyHallját, ahol legújabb anyagukat, a Boneridert is bemutatják élőben!

Hirdetés

Az idén 5 éves Fran Palermo újabb anyaggal jelentkezik, mely nagysikerű lemezük, a Razzle Dazzle óta az első rögzített újdonságuk. Henri Gonzo és zenekara ezúttal a “Bonerider” című 5 dalos EP-vel ereszkedik alá az Erzsébet téren, és egy egész estére elvarázsolja rajongótáborát a mediterrán ütemek és a dögös rock’n’roll kiváló elegyével. A csapat azonnal stúdióba vonult, amint véget értek a fesztiválok, az új számok egy részét a Stamusic stúdióban, egy részét pedig Henri  Gonzo frontember házi stúdiójában rögzítették.

Henri így mesélt az új dalokról: “Azt érzem, hogy ezek a számok még jobban szólnak, mint az eddigiek. Sokat fejlesztettünk a hangzásukon a tavalyi lemezhez képest, és több érzelem és sztori is van bennük. Rengeteg inspiráció ért a tavalyi évben. Az is újdonság, hogy először dolgoztam együtt dalszövegíróval. Rory Winstont, a montreáli írót egy spanyol barátomon keresztül ismertem meg tavasszal, aki épp debüt albumát rögzítette akkor Tövisházi Ambrus vezénylése alatt, ez volt a "Music Illness Cash Machine". Ezután többször is gondoltam rá, hogy megkérdezem Roryt, van-e kedve meghallgatni az új dalok demóját, és esetleg dolgozni rajtuk. Végül három dalhoz írtunk szöveget (The Soup, Catwalk, Bonerider), némelyikre készült több, teljesen más verzió is. Roryval az utolsó pillanatig és a stúdióban is változtattunk mindenfélét, de végül sikerült egy szerethető lyrics-csokrot alkotnunk.”

“Bonerider” EP egyik legnagyobb különlegessége, hogy a záró dal a Fran Palermo történében az első magyar nyelvű felvétel, méghozzá a “Holdvilágos”, mely egy régi Eisemann-Zágon dal újragondolása!

A zenekar ezúttal pedig nemcsak a rajongók fülének, de a szemének is újdonságot hoz, hiszen a november 10-i koncertre teljes vizuális megújulással készülnek. Eddig sem álltak távol tőlük az átgondolt, koncepciózus díszletek, már-már jelmez igényességű fellépőruhák, ám most még magasabbra teszik a lécet, és különleges vetítéssel, sőt egy sombrerós előzenekarral is elmozdulnak a klasszikus értelemben vett koncerttől a show műfaja felé.

A "Bonerider" EP teljes egészében itt >>>

 

Sajtóanyag: MMM Press

Kapcsolódó

Megjelent BoZaN új EP-je Hír

Számos zenekar tagja volt az elmúlt években, több kulturális és médiaprojektből ismerhetjük a nevét, most azonban három EP-ből álló sorozata újabb részét tárja elénk hazánk egyik legkülönlegesebb könnyűzenei alkotója, Bodrogi Bozán András. Bodrogi Bozán András hosszú ideje aktív szereplője a haz

Sunset: új dal, a héten új lemez Hír

Március 2.-án megjelenik a HammerWorld Magazin mellékleteként a We Are Eternity! A zenekar eddigi legkiforrottabb és legfontosabb állomása ez a nagylemez. Az album „do it yourself” módon készült, tehát a keverésén kívül minden stúdió munkálat a zenekar tagjainak keze munkáját dicséri.  Az eddigie

Nagy Dávid: Hangos lesz - szólóban ez ex-Pokolgép gitáros Hír

Nagy Dávid neve sokaknak ismerős lehet a Pokolgép zenekar múltjából, hiszen egészen fiatalon,  2001-től 10 éven át gitárosként erősítette azt. Ezúttal azonban egy egészen új arcát mutatja be a nagyérdeműnek. Dávid szólólemeze a Hangos lesz az EDGE Records gondozásában a márciusi HammerWorld Magazi

Pénteken itt az új Ed Sheeran album! Hír

Több hónapnyi feszült várakozás után holnap jelenik meg Ed Sheeran várva várt albuma, a „÷” (Divide). Az énekes két megaslágerrel és további két friss megjelenéssel harangozta be legújabb nagylemezét, amely az eddigi legszemélyesebb és legjobban sikerült albuma lett. A „÷” két fülbemászó dallal r