Romantikus Erőszak: megjelent a Betyárballadák, márciusban 25 éves jubileum a Barba Negrában! Cikk

Hirdetés

Betyárballadák címmel január 3-án jelent meg a csupa törvényenkívüli betyár nótát rejtő új ROMANTIKUS ERŐSZAK album. A Hadak Útja Kiadó gondozásában napvilágot látó, hét dalos kiadványon több különleges vendég is szerepel majd, mint Gidófalvy Attila (Karthago, Fáraó, Lord), Szebeni Szilvi (Palmetta), Weisz Kicsi (Kalapács) és Petrás János (Kárpátia). 

Az albumhoz pólóminta is készült, sőt egy spéci limitált csomagban is beszerezhető, amely a digipak CD-n és a pólón kívül egy kereskedelmi forgalomba nem kerülő fekete vászon betyárkendőt, valamint egy színes A2-es posztert is tartalmaz. A címadó dalhoz szöveges videó is készült. A Betyárballada még 2004 végén íródott és most ebben a különleges verzióban kerül fel a lemezre. 


Korábban pedig  a Sobri című nótához tettek közzé szöveges videót. A Rózsa Sándor mellett a leghíresebb magyar betyárnak tartott Sobriról. Sobri Jóska a Bakony erdeiben bújkáló legendás dunántúli betyár volt az 1830-as években. Robin Hood szerű alak, aki gazdag uraságokon ütött rajta és vált országszerte ismertté a neve. Sobri körül a szegény nép körében valóságos kultusz alakult ki, mesék, dalok és táncok őrzik az emlékét. 2002-ben kalandfilm készült a történetéből, amelynek egyik jelenetében a ROMER magyar dudása, Bese Botond is feltűnik.

A zenekar 25 éves jubileumot is ünnepel a 2019-es Nemzeti Dal Ünnepen. A nagy sikerű rendezvény március 15-én ismét visszatér a Barba Negra falai közé, ahol a ROMANTIKUS ERŐSZAK egy igazán átfogó, 25 dalt felvonultató koncerttel ünnepli a negyedszázados évfordulót. 

A zenekar előtt a színpadot két hazai rocklegenda melegíti be. KALAPÁCS JÓZSEF és RUDÁN JOE közös ünnepi műsorában elhangzanak majd pályafutásuk legismertebb dalai, valamint megzenésített versek és rockopera részletek, a Pokolgéptől a P.Mobilon át az István a király-ig.

 

Romantikus Erőszak: Betyárballadák rendelés metalshop.hu-n >>>

Romantikus Erőszak: Betyárballadák a zenekar hivatalos honlapján >>>

 

Hadak Útja Kiadó 

Kapcsolódó

Nomad: jövő héten lemezbemutató koncert az ELLÁTÓházban Cikk

2018. október 26-án jelent meg a Nomad zenekar (Jánosi Szabolcs - gitár, Juhász Marci – ének, Mihalik Ábel – dob, Nagy Levente – basszusgitár) negyedik stúdióalbuma Új remény címmel és a megjelenés napján a Deezer albumlistájának 1. helyén nyitott. A nagylemez november 2-án CD-n is megjelent és a

Palmetta: megjelent a Kavalkád című jubileumi lemez Cikk

November 30-án jelent meg a PALMETTA rég várt “Kavalkád” című új nagylemeze. A zenekar 10 éves jubileumát ünnepli ebben az évben, ennek apropójából készült el az ünnepi album, mely Digipack csomagolásban érkezik, és megrendelhető a metalshop.hu-n, illetve a zenekar honlapján is.  Az album címe is

Alan Walker: Different World - december 14-én érkezik az új album Cikk

November legvégén új dalt jelentetett meg Alan Walker. A korábban a Strandon és a Volt Fesztiválon is fellépő norvég producer a „Different World” című felvétellel és szöveges videóval a klímaváltozás és a környezetvédelem égető kérdéseivel foglalkozik – nem véletlenül választotta a december 14-én

Michael Bublé: október 16-án érkezik az új lemez Cikk

Két év után az eddigi legérzelmesebb albumával tér vissza a négyszeres Grammy-díjas énekes, Michael Bublé. Az új lemez címe , vagyis Love, amelyről a When I Fall In Love már elérhető a zenemegosztókon. Bublé 2016-ban vonult vissza, miután 3 éves kisfiánál rákot diagnosztizáltak. A gyermek felépül