Szélesvásznú ég - Megjelent a Useme második albuma! Hír

A hazai rockzenei élet öt kiemelkedő alakját egyesítő USEME zenekar tavaly év eleji látványos felbukkanása óta elsöprő lendülettel vette be a magyar klubokat és fesztiválokat, mialatt kétszer is körbeturnézták az országot, és egycsapásra meghódították a poprock rajongóit is, akik a kezdetektől fogva hűségesen és egyre duzzadó tömegként követik őket a fellépéseken.

Hirdetés

A most elkészült második stúdiólemezük a Szélesvásznú ég címet kapta, és bár folyamatosan úton voltak a srácok, volt idejük rá, hogy egy kiforrott, jól átgondolt koncepció alaján építsék fel a tracklistet. Az album a címnek megfelelően egy szélesebbre tárt nézőpontot mutat meg a szövegekkel:

“Az előző lemezen inkább befelé figyeltünk, most viszont kifelé fordítottuk a fókuszt. Az ország, a világ, de még a világegyetem problémáira is igyekeztünk reflektálni, ahogy az az album vizuális koncepcióján is látszik, de emellett a pozitív hangvételű, szerelmes dalok is helyet kaptak a végleges dallistán. Úgy érezzük, egy jól kiforrott lemezt tettünk össze, amit addig csiszoltunk, amíg teljes egésznek nem éreztük. Szeretjük.” - mesélt a Szélesvásnú égről Csongor Bálint frontember, a banda szövegírója.

Az A38-on október 14-én mutatják be az új lemezt, ahol elhangzik majd az összes új Szélesvásznú-dal, kiegészítve persze a korábbi nagy slágerekkel is. Ezen az izgalmas őszi szombaton a TEJ zenekart is vendégül látják, akik szintén bemutatják lemezüket, és ezzel az estével indul majd el a USEME őszi országos turnéja is, melynek során a Depresszióval kerekednek fel, hogy elvigyék az új albumot a fővároson kívül is egyre nagyobb rajongótáboruknak.

Az alábbi linkeken barátkozhattok a lemezzel: 

 

Sajtóanyag: MMM Press

 

 

Kapcsolódó

A Barba Negrába költözik a Guano Apes koncertje Hír

Guano Apes 2022-ben telt ház előtt léptek fel az Akvárium Klubban, november 16-i visszatérésükre pedig fél évvel korábban elkeltek a jegyek, így a nagy érdeklődésre való tekintettel a Guano Apes koncertje átkerül a Barba Negrába. A Guano Apes nem hagyja magát a trendek által befolyásolni: ahelyett, hogy alá

A Budapest Park kulisszái mögé visz a Blahalouisiana vadonatúj videója! Hír

Blahalouisiana 2024 Budapest Park nyitó Április 25-én a Blahalouisiana koncertjével indítja útjára tizenharmadik évadát a Budapest Park. Hetekkel a nyitás előtt, a teljes átalakulás közepette azonban már beköltözött egy estére a zenekar, és magukkal hozták természetesen a hangszereiket is. A szórakozóhelyen forgott live session videó tö

A Söndörgő új lemezét mutatja be az Eiffel Műhelyházban Hír

Söndörgő lemezbemutató 2024 A Söndörgő zenéjében egyszerre keveredik a tradicionális zenék ősisége, a klasszikus zene kifinomultsága, a rockzene energiái és Bartók gondolkodásának tisztasága. A nemzetközi világzenei színtér egyik legsikeresebb hazai zenekara karrierje során most egy új mérföldkövet ünnepel, idén nyáron megje

A Postmodern Jukebox, Dee Dee Bridgewater és a Take 6 is a Müpába látogat 2024-ben Hír

Postmodern Jukebox 2024 Müpa Három vadonatúj produkcióval bővül a Müpa 2024-es programkínálata, és mindhárom a jazz és a könnyűzene nemzetközi élvonalából érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. A legendás énekesnő, Dee Dee Bridgewater és kvartettje mellett Budapestre látogat hozzánk a legtöbb Grammy-jelölé