Zaz: Effet Miroir - megjelent az új album! Hír

Hirdetés

A franciák csodafegyvere, Zaz ma mutatta be legújabb albumát. Az énekesnő új anyaga a chanson, a dél-amerikai gitár, a pop, a salsa és a rock elemeinek ötvözésével született meg, a végeredmény pedig hűen tükrözi Zaz művészi hitvallását.

Az új anyagról már két szerzeményt is bemutatott a művésznő, köztük a „Que Vendr” című dalt, amelyben Zaz franciául és spanyolul is énekel,  a megjelenés óta pedig többmilliós nézettséget generált. Zaz karrierjének 2010-es indulása óta már több mint 500-szor koncertezett – 2016-ban például kétszer is járt Budapesten – és mintegy 4 millió lemezt adott el. Az új album bakelit verziója december 7-én kerül az üzletekbe.

Kapcsolódó

Megjelent Egyedi Péter szerzői bemutatkozása Hír

MMAMT, azaz Mindenkinek megvan a maga története néven adta ki első szólólemezét az Óriásból, a Rájátszásból, az Isten Háta Mögöttből, vagy az annabarbiból is ismert Egyedi Péter. Az elmúlt 15 évben meghatározó formációkban zenélő Egyedi már a kétezres évek eleje óta publikál szólószerzeményeket,

Mozis vetítéssel érkezik a Leander Szimfonik kiadvány Hír

Live At BMC címmel, december 18-án jelenik meg az a különleges CD, Blu-ray és Blu-ray+CD best of gyűjtemény, amely Köteles Leander szerzői pályafutását öleli fel, méghozzá szimfonikus kísérettel. A 2018. március 15-én és 16-án rögzített anyagot a közönség egy dedikálással egybekötött, mozis vetíté

Zord: megjelent az új album, decemberben 22-én lemezbemutató koncert Hír

Novemberben jelent meg a miskolci thrasher ZORD harmadik albuma, mely a Peripheriacímet kapta. A Nail Records gondozásában érkező korongra 10 régi sulis thrash nóta került, és már megrendelhető a zenekar honlapján, a metalshop.hu-n, illetve az on-line streaming felületeken is (Spotify, Tidal, Goog

Megjelent Zanzinger első albuma! Hír

Zanzinger, azaz Misota Dániel 2009-ben kezdett el saját hálószobájában zenélni, majd 2012-ben rögzítette első szerzeményeit, 2015-ben pedig már az Index dalversenye, a Szám döntőse lett. A kliprendezőként is aktív énekes-dalszerző egyébként híres arról, hogy mindig kitalál valamit: adott már konce