Megjelent a Negyvenkettő első EP-je! Hír

Hirdetés

Nagy Balázs Krisztián, a zenekar frontembere az ezredforduló környékén lépett színpadra első saját zenekarával, de mostanáig nem jelentetett meg önálló albumot. Most Negyvenkettő nevű zenekarával kiadta az évek során összegyűlt legjobb dalait. Ennek első darabja, a Semmi, a Petőfi Rádióban debütált 2017 nyarán.

A Tovább tart című szomorú-szerelmes sláger klipjét, amely a szerelmi csalódásból csinál keserű viccet, 2018 nyarán a Recorder mutatta be, tévés premierje pedig az M2 Petőfi TV műsorán volt. Az dalokat összefogó Járat a Holdra című EP 2018 októberében jelent meg. A négy számot és egy bónusztracket tartalmazó középlemezen ráadásként a szórakoztatóipart fricskázó Szórakoztatóipari gyár című dal kibővített verziója hallható, amelyben a csapat több zenész barátja is szerepel vendégénekesként: Kardos-Horváth János (Kaukázus, Kafkaz), Borovitz Tamás (Malacka és a Tahó), Kovács „Indigó” Pista (Indigó Utca).

A Járat a Holdra EP bemutatója november 23-án lesz a TRIP hajón az ALTER TRIP elnevezésű eseményen a Pluto és Malacka és a Tahó zenekarok társaságában.

 

- Negyvenkettő - 

Kapcsolódó

Új albumon dolgozik a Pearl Jam! Hír

A Pearl Jam gitárosa, Stone Gossard nyilatkozta a Rolling Stone magazinnnak, a múlt heti Chris Cornell emlékkoncertet követően, hogy már javában benne vannak a 11. nagylemez munkálataiban.  Bár stúdiózás még kicsit odébb lesz, de már „benne vannak a sűrűjében” és már készülnek egy közös elvonulásr

Peter Bjorn and John: február 22-én jön az új EP! Hír

Svédország egyik legsikeresebb triója, a folkos indie-popot csodálatos slágerekbe öntő Peter Bjorn and John tavaly ősszel jelentette meg legfrissebb lemezét. A korábbiaknál kissé érettebb, sötétebb tónusú Darker Days lemezzel turnéra is indul a pár éve a Sziget A38 Színpadán óriási sikerrel fellép

Új szöveges videó a nyáron Budapestre érkező Backstreet Boys-tól! Hír

Január 18-án új szöveges videóval jelentkezett a valaha volt egyik legnépszerűbb fiúbanda, a Backstreet Boys. A „Breathe” című dal a pontosan egy hét múlva, január 25-én megjelenő, „DNA” című új albumukat harangozza be. A track érdekessége, hogy a capella, vagyis kizárólag a csapat énekhangjára ép

Különleges koncertvideóval summázza az óévet a Fran Palermo Hír

A 2018-as év egyértelműen a legmozgalmasabbnak bizonyult hazánk elsőszámú jungle-rock zenekara, a Fran Palermo életében. Soha ennyi koncertet nem adtak még - ennek az aktív időszaknak a lenyomata vadonatúj élő videójuk, amit hat különböző bulijukon rögzítettek. Az idén hét éves zenekar túlzás nél