Október 5-én mutatkozik be a Crazy Little Queen zenekar Hír

Új magyar tribute zenekar alakult, méghozzá nem kisebb céllal, mint hogy a legendás Queen dalaival örvendeztessék meg a zeneszerető közönséget. Október 5-én a BackStage Pubban tartják bemutatkozó koncertjüket, ahol felcsendül a Don’t Stop Me Now, a Somebody to Love, a We Are The Champions és természetesen a banda névadó dala, a Crazy Little Thing Called Love is.

Hirdetés

A zenekar tagjai sokban különböznek egymástól, de a Queen iránti hosszú évek óta tartó rajongásuk összeköti őket. Az énekesi poszt az ex-megasztáros Giorgioé, a szólógitárnál Jurisits Miklóst, a basszusgitárnál Kajtár Tamást, a doboknál Kovács Gergelyt, a billentyűknél pedig Balikó Tamást láthatja-hallhatja majd a közönség.

„Régóta szeretnénk valami olyat játszani, amit mi imádunk, ami nekünk a legnagyobb öröm, ami kihívás. Sok ilyen zene van, de a Queen dalok felelnek meg ennek a legjobban – gondoljatok bele, ők nemcsak fantasztikus számokat írtak, hanem még élőben is elképesztően jól szóltak. Olyan dalokat válogattunk tőlük, amiket imádunk, amiktől kivirul az arcunk, ha játsszuk őket. Ráadásul kevés nagyobb falat van, mint ezeket élvezhetően, hitelesen kidolgozni, szóval csupa izgalom az egész. Ha a végén olyat rakunk ebből össze, amit a közönség is élvez, az csak hab a tortán” – mondta a nyáron alakult zenekarról Giorgio.

A gitáros, Jurisits Miklós életében is fontos szerepet tölt be a Queen. „Én olyan generáció tagja vagyok, akik megéltük a Queen slágerek megjelenését. Katartikus élmény volt, amikor új Queen dal szólt a rádióban: fel is vettük őket magnókazettára. Gitárosként Brian May volt az egyik példaképem már a kezdettől, és ha valaki azt mondta játsszak valamit a gitáron, akkor az egyik tuti a We Will Rock You szóló volt, amivel az illetőt lenyűgözhettem. Zenészi pályám során sokat rock kocsmáztam, motoros találkozókra jártam, és egy két Queen dal mindig ott volt a repertoáron. Örülök, hogy ezeket most újra elővehetem, és még sok más dalt is eljátszhatok, amit mindig szerettem volna.” – tette hozzá Miklós.

A Crazy Little Queen Tribute Band rengeteg próbával és nagy lelkesedéssel készül október 5-i bemutató koncertjére, amire a belépés ingyenes lesz.

További infók a zenekar Facebook oldalán >>>

 

Sajtóanyag: Crazy Little Queen

Kapcsolódó

Depresszió: Új dal és klip, indul a tavaszi turné Hír

Mozgalmasan telnek a Depresszió napjai. Az év elején különváltak a sampleres Pálffy „SODA” Miklós és a zenekar útjai, amiről az alábbiakat nyilatkozták: „Hét év közös munka után szakmailag eltávolodtunk egymástól SODA-val, ezért arra a döntésre jutottunk, hogy visszatérünk a négytagú formációhoz.

Megjelent BoZaN új EP-je Hír

Számos zenekar tagja volt az elmúlt években, több kulturális és médiaprojektből ismerhetjük a nevét, most azonban három EP-ből álló sorozata újabb részét tárja elénk hazánk egyik legkülönlegesebb könnyűzenei alkotója, Bodrogi Bozán András. Bodrogi Bozán András hosszú ideje aktív szereplője a haz

Sunset: új dal, a héten új lemez Hír

Március 2.-án megjelenik a HammerWorld Magazin mellékleteként a We Are Eternity! A zenekar eddigi legkiforrottabb és legfontosabb állomása ez a nagylemez. Az album „do it yourself” módon készült, tehát a keverésén kívül minden stúdió munkálat a zenekar tagjainak keze munkáját dicséri.  Az eddigie

Nagy Dávid: Hangos lesz - szólóban ez ex-Pokolgép gitáros Hír

Nagy Dávid neve sokaknak ismerős lehet a Pokolgép zenekar múltjából, hiszen egészen fiatalon,  2001-től 10 éven át gitárosként erősítette azt. Ezúttal azonban egy egészen új arcát mutatja be a nagyérdeműnek. Dávid szólólemeze a Hangos lesz az EDGE Records gondozásában a márciusi HammerWorld Magazi